A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Cseke Attila: vissza kell vezetni, hogy minden közepes vállalkozás saját megyéjé...

„Az RMDSZ ma iktatta a parlamentben azt a törvénytervezetet, amelynek célja végérvényesen megoldani, hogy a közepes vállalkozások ne az Országos Adó – és Pénzügyi Hivatal regionális központjaihoz tartozzanak, hanem a székhelyük szerinti adóhivatalban fize...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. szeptember 21., csütörtök 14:02
Porcsalmi Bálint: a sport a tiszteletet jelenti, amely összehoz, és nem kirekesz...

Nyerni jó, nyerni mindenki szeret, ti is ezért jöttetek ide és versenyezni. Emellett annyi a feladatotok, hogy ismerkedjetek, érezzétek jól magatokat, és tartsátok tiszteletben egymás játékát – hangsúlyozta szeptember 19-én a Sportolimpia megnyitóján Porc...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. szeptember 20., szerda 10:26
A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács e heti konferenciájáról

A Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) Nagyváradon rendez autonómiakonferenciát szeptember 22-én és 23-án Hogyan lesz autonómia? Hol az ördöglakat kulcsa? címmel a Nyugat-Európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége támogatásával. Helyszín a Pa...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2017. szeptember 19., kedd 10:33
Novák Csaba Zoltán: az RMDSZ gyors, konstruktív megoldást vár a szaktárcától a t...

„Elfogadhatatlan, hogy a rendszerváltás után 27 évvel még mindig nem sikerült véghezvinni az oktatási rendszer reformját, hogy a tanévkezdés még mindig váratlanul éri az illetékeseket, évről évre pontosan rámutat az oktatási rendszer alapvető hibáira. Múl...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. szeptember 19., kedd 09:48
Szilágyi Páltól búcsúzik a Romániai Magyar Demokrata Szövetség

A Szövetség megrendülten hajt fejet Szilágyi Pál matematikus, egyetemi tanár, intézményépítő előtt, kegyelettel emlékezik mindazon vállalásokra, amelyeket az erdélyi magyar oktatás előmozdításáért, kiszélesítéséért tett. Búcsúzunk közösségünk meghatározó ...

Romániai Magyar Demokrata Szövetség
MÁÉRT - 2017. szeptember 19., kedd 09:46
378  379  380  381  382  383  384  385  386