A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 16-20 / 62
XXXIX. Unitárius Ifjúsági Konferencia Homoródalmáson

A magyar unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) 2015. július 10-12. között Homoródalmáson szervezte meg a XXXIX. Unitárius Ifjúsági Konferenciát. A rendezvény...

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2015. július 14., kedd 12:42
SegédKezek kalákatábor a Nyikó mentén

A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), idén negyedik kiírását szervezték meg a SegédKezek kalákatábornak.

          A 2015. június 22–28. között tartott önkéntes munkatábor helyszíne a Siménfalva k...

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2015. július 6., hétfő 15:56
Ülésezett a Magyar Unitárius Egyház Főtanácsa

A Magyar Unitárius Egyház legfőbb döntéshozó és felügyelő hatósága, a Főtanács 2015. július 3-án Kolozsváron ülésezett.
Az összesen 119 tagú, világi és lelkészi képviselőkből álló Főtanács ülése pénteken 10 órakor a kolozsvár–belvárosi unitárius te...

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2015. július 6., hétfő 12:28
Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál

Kolozsvár történetében az unitáriusok évszázadokon át fontos szerepet játszottak, az általuk létrehozott és képviselt értékek a jelenkori városban is még mindig jelen vannak. Ezért fontos, hogy a város lakói megismerhessék, érzékelhessék az unitárius érté...

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2015. május 22., péntek 12:51
Országos versmondó és népdaléneklő verseny - Sepsiszentgyörgy, 2015. február 20-...

Az unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) karöltve a Sepsiszentgyörgyi Unitárius Egyházközséggel február 20-22. között közel százhúsz résztvevővel Sepsiszentg...

Magyar Unitárius Egyház
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2015. február 23., hétfő 09:20
1  2  3  4  5  6  7  8  9