A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 26-30 / 2000
Mi van a háttérben?

Az Erdélyi Magyar Szövetség Bihar megyei szervezete „December 5-e évfordulóján ismét a magyar baloldallal együtt támadt az RMDSZ" címmel adott ma ki egy felvilágosító, helyzetértékelő közleményt, ami alább olvasható.
*
A 2004. december 5-i, a ...

Erdélyi Magyar Szövetség
MÁÉRT - 2023. december 7., csütörtök 15:14
Adventi első gyertyagyújtás Nagyvárad főterén

Lángra lobbantak vasárnap délután a nagyváradi Szent László téren felállított adventi koszorú első, a hitet jelképező gyertyáját. A Szent László Egyesület és partnerei által idén is megszervezett ünnepi eseményen Tőkés László lelkipásztor, a Királyhágómel...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2023. december 6., szerda 07:30
A jövő évi választásokról egyeztetettek az EMSZ és az RMDSZ vezetői

Kolozsváron egyeztetett november 24-én Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) elnöke és Kátai Attila, az EMSZ elnökhelyettese Kelemen Hunorral, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökével és Balázs Attilával, az RMDSZ ügyvezető el...

Erdélyi Magyar Szövetség
MÁÉRT - 2023. november 24., péntek 12:00
Tőkés László beszéde a marosvásárhelyi vártemplomban

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) november 18-án a marosvásárhelyi Vártemplomban tartotta XXIV. küldöttgyűlését. A napirend előtt a küldötteket köszöntötte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is. Beszédét az alábbiakban tesszük közzé.
...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2023. november 20., hétfő 17:02
Küldöttgyűlést tartott a Székely Nemzeti Tanács Marosvásárhelyen

A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) november 18-án a marosvásárhelyi Vártemplomban tartotta XXIV. küldöttgyűlését – közölte ma az erdélyi civil szervezet sajtószolgálata.
A napirend előtt a küldötteket köszöntötte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti...

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
MÁÉRT - 2023. november 20., hétfő 14:16
2  3  4  5  6  7  8  9  10