A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Találatok száma: 81-85 / 2000
Búcsú egy jó baráttól

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Ország Elnöksége és az Erdélyi Magyar Szövetség Országos Elnöksége közös nekrológot tett közzé a közösségi médiában Répás Zsuzsannának, volt nemzetpolitikai helyettes államtitkárnak a halálhíre kapcsán. Alább olvasható: 

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
MÁÉRT - 2023. március 3., péntek 09:34
A kisvárdai Tőkés László Alapítvány közleménye

Lengyel Szabolcs, a kisvárdai székhelyű Tőkés László Alapítvány Kuratóriumának elnöke az alábbi közleményt juttatta el a nyilvánossághoz: 
 
„A Felvidék ez esztendőben kétszer is nagyon-nagyon megszorongatta a Kárpát-medencében élő, egymásra is ...

Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
MÁÉRT - 2023. február 28., kedd 17:24
A székely himnusz szerzőjére emlékeztek a szülőföldjén

Kisebb tömeg gyűlt össze csütörtökön délután a székelyudvarhelyi belvárosi református temetőben. A 128 évvel ezelőtt született Csanády Györgyre, a székely himnusz szövegének szerzőjére emlékeztek a költő sírjánál – írta a Székelyhon.
Életének és mun...

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
MÁÉRT - 2023. február 26., vasárnap 12:51
Megalakult az EMSZ székelyudvarhelyi szervezete

Sajtótájékoztató keretében jelentették be az Erdélyi Magyar Szövetség székelyudvarhelyi szervezetének megalakulását., amelynek élére Nagy Hunort választották meg.
„Az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziójából létrejött Erdélyi Magya...

Erdélyi Magyar Szövetség
MÁÉRT - 2023. február 16., csütörtök 13:01
Megjelent a Várad folyóirat friss száma

A Nagyváradon szerkesztett irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának idei második, februári lapszáma az egyik alapítót, Lipcsei Mártát hozza (vissza) az olvasók látókörébe: Költőköszöntő címmel Dénes László írt az ...

Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
MÁÉRT - 2023. február 15., szerda 18:25
13  14  15  16  17  18  19  20  21