Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A régió számára fontos döntések születtek a kihelyezett eszéki kormányülésen
MÁÉRT - 2017. december 7., csütörtök 11:28

Múlt hét pénteken Eszéken tartott a horvát kabinet kihelyezett kormányülést. A komoly üzenetértékkel is bíró tanácskozáson az Eszék-Baranya megyei régió számára fontos döntések születtek, amelyek mintegy kétmilliárd kúna értékű fejlesztéseket tesznek lehetővé több területen is. Ez az első olyan kormányülés, amelyen horvátországi magyar kisebbségi képviselő is részt vehetett. Jankovics Róbert parlamenti képviselőnk szerint ez is a horvátországi magyar közösség iránti kitüntetett figyelmet és bizalmat jelenti.
 
A Plenković-kormány ezzel a sorendben negyedik, kihelyezett üléssel valóban megmutatta, hogy nem csak szimbolikus jelentősége volt az eszéki tanácskozásnak. Több, a gazdaság, a közlekedés, a kultúra területét és a felsőoktatást érintő projektről szóló döntést hoztak, Eszék és a megye számára jelentős szerződéseket kötöttek meg, az aláírt projektek összértékére meghaladja a kétmilliárd kúnát.
- Mindez a kormány részéről egy igen komoly és határozott üzenet az itteni emberek felé – mondta Andrej Plenković kormányfő az eszéki ülésen.
Ami a régiónk számára fontos határozatokat illeti, a fejlesztések mellett a kormány kötelezettséget vállalt arra, hogy megfelelő intézkedéseket fog hozni a Kopácsi-rét területén a szúnyogirtás problémájának a kezelésére. A kormány javasolta a Horvát Erdészetnek, hogy ajándékozza a megyének és a Bellyei járásnak a tulajdonában lévő bellyei Savoyai-kastélyt. Eszék városa is több állami tulajdonban lévő ingatlant kapott használatba, amelyeket rászorulók elhelyezésére használhat ki. Az eszéki villamos sínhálózat fejlesztése céljából 214 millió vissza nem térintendő támogatást kapott a város. A tömegközlekedés további fejlesztését jelenti a 12 új városi busz megvásárlására jóváhagyott állami támogatás is.
 

Először vett részt magyar kisebbségi képviselő kormányülésen, ezzel kapcsolatban Jankovics Róbert a következőt nyilatkozta:
- Történelmi pillanat volt az eszéki kormányülés, amelyen sorra születtek meg a térség számára fontos döntések, az ilyenekre már évek óta vártunk. Ez is azt bizonyítja, hogy a Plenković-kormány komolyan gondolja Szlavónia és a Drávaszög helyzetének javítását, vagyis hogy ezt az országrészt hazánk legfejlettebb régióinak a szintjére fogja emelni. Úgy vélem, külön megtiszteltetés magyar közösségünk számára, hogy Andrej Plenković miniszterelnök személyes meghívására én is részt vehettem az ülésen, valamint az azt követő programokon. Ez a kormányfő részéről a horvátországi magyarság iránti nagyfokú bizalomról tanúskodik, amit közösségünk sokoldalú erősítésére kell fordítanunk. Nagy bátorítás ez számomra is, ezért a jövőben is folyamatosan fogok dolgozni - nyomatékosította Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.