Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Gyertyagyújtás és előadás a háború befejezésének emlékére
MÁÉRT - 2018. november 8., csütörtök 10:29

Az első világháború befejezésének 100. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezést a Hegyalja Ifjúsági Egyesület és a vörösmarti Református Egyházközség a hétvégén a drávaszögi Vörösmarton.
 
Az első világháború történelmünk egyik legszomorúbb fejezete, melynek következményei a mai napig hatással vannak magyarságunk életére. A vesztes háborút követő trianoni békediktátum megtörte a nemzet gerincét, a traumából azóta sem gyógyult ki igazán. A nagy háború az akkori Osztrák-Magyar Monarchia számára 1918. november 3-án ért véget, 100 évvel ezelőtt. A centenárium alkalmából a Hegyalja Ifjúsági Egyesület tagjai egy megemlékezést szerveztek a vörösmarti református temetőben, amit dr. Raffay Ernő előadása követett a helyi református parókián.
A temetőben az emlékezők Kocsis József első világháborúban elesett vörösmarti katona síremlékénél gyújtottak gyertyát. Az ezt követő telt házas előadáson pedig szó volt sok mindenről: a háború után megalakuló „magyar” kormányok és vezetőik hazaárulással felérő tevékenységéről, a Trianont övező legendákról és furcsaságokról, például Clemenceau magyar menyéről… Dr. Raffay Ernő, aki először járt a Drávaszögben, beszélt a románok, szerbek és csehek még nyugati szövetségeseik, támogatóik számára is elképesztő területi igényeiről, amelyeket ha kielégítettek volna, Magyarország megszűnt volna létezni. 
- Mindig is fontosnak tartottuk a múltunkat és jelenünket meghatározó eseményekről való megemlékezést, hiszen egy közösségnek csak akkor van jövője, ha ismeri múltját. Az első világháborús harcokat lezáró padovai fegyverszünet centenáriuma egy fájó, ám fontos évforduló, amiről, úgy gondoltuk, méltóképpen meg kell emlékeznünk – mondta Hordósi Dáneil, a Hegyalja Ifjúsági Egyesület elnöke, aki hangot adott elégedettségének is, hogy rendezvényükkel az utolsó helyig meg tudták tölteni a vörösmarti parókia imatermét. Köszönetet mondott a vörösmarti református egyházközség és a helyi ifjúsági egyesület tagjainak az évfordulós esemény megszervezésében nyújtott segítségért.
Az eseményen részt vett Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője, De Blasio Antonio eszéki magyar főkonzul, Matijević Olivér, a HMDK ügyvezető elnöke, Veres Márton, a Magyar Ifjúsági Konferencia elnöke és a Kosztolányi Dezső Céltársulás tagjai is. A rendezvényt a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége támogatta.
A Hegyalja Ifjúsági Egyesület legközelebb december 2-án, a délvidéki vérengzések áldozatainak tiszteletére tart megemlékezést Csúzán.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.