Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Célratörőbb európai parlamenti képviseletért lép fel Hegedüs Csilla
MÁÉRT - 2018. december 12., szerda 12:06

A korábbinál céltudatosabb, az erdélyi magyarság érdekeire fókuszáló európai parlamenti képviselet megvalósulásáért lép versenybe jelöltként a 2019-es európai parlamenti választásokon Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke. A politikus az RMDSZ kolozsvári szervezetének péntekitisztújító küldöttgyűlése alkalmából jelentette be, vállalja a megmérettetést az európai parlamenti képviselői mandátumért.
Emlékeztetett: az RMDSZ 3 évvel ezelőtti kolozsvári kongresszusán arról foglalt állást, hogy változnia kell a politizálás módjának. „Eljött az ideje annak, hogy az európai parlamenti képviseletünket is megújítsuk, a munkát új alapokra helyezzük” – hangsúlyozta.
Elmondta: a brüsszeli vezetők méltán illethetők kritikákkal, de az is tagadhatatlan, hogy uniós alapokból megvalósultak olyan fejlesztések, amelyek a román állam pénzéből száz év alatt sem történhettek volna meg. „Kiemelt feladatomnak tartom, hogy még több pénzt juttathassunk a helyi közösségekhez az Unión keresztül. Vállalom, hogy időben értesültök a pályázati lehetőségekről, s a következő 5 évben folyamatosan az önkormányzati vezetőink rendelkezésére állok”– jelentette ki Hegedüs Csilla.
„El kell mondanunk Európának azt, hogy korrupciós vádakkal illetik politikai vezetőinket, miközben a román állam azt harsogja, hogy példaértékűenrendezte a kisebbségek ügyét. Minden európai fórumon el kell mondanunk, hogy nem használhatjuk szabadon szimbólumainkat, anyanyelvünket, és a kommunista rendszerre emlékeztető visszaállamosítások zajlanak” – hívta fel a figyelmet a politikus. Elmondta: célja, hogy a mandátum ideje alatt minden, a magyar közösség számára fontos európai parlamenti képviselő vagy európai bizottsági tag látogasson el Erdélybe, akiknek szemtől szembe el lehessen mondani a gondokat, s a törekvéseket.
Legfontosabb feladatként az őshonos nemzeti kisebbségek jogainak védelmét szolgáló, egységes európai törvény kiharcolását jelölte meg. „Együtt gyűjtöttük össze az aláírásokat a Minority Safepackhez, és együtt fogjuk a jogainkat szavatoló törvényt is kiharcolni” – hangsúlyozta.
„Nem csodát ígérek, hanem munkát. Ismertek: láttátok, hogy mit teszünk Bonchidán, az Örökségünk Őreiben, a Szent László úton, kulturális örökségünk védelmében. Láttátok, hogyan képviseltem az érdekeink államtitkárként is – ezt a munkát szeretném folytatni az Európai Parlamentben, veletek, a közösségünkért” – összegezte Hegedüs Csilla.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.