Dunaszerdahelyen a Magyar Kultúra Napján Karaffa Attila alpolgármester mondta el gondolatait a rendezvény elején.
Születésnapot ünneplünk. Az egyik legszebb nemzeti imánkat, a Himnusz születésnapját. A Pázmaneum Társulás 2011-től szervezi meg minden évben ezt a jeles napot, amelyet azóta városunk emléknapjai közé is besorolták. Ezen a napon nagy tisztelettel adózunk Kölcsey Ferencnek, aki elkészítette azt a nemes és nagyszerű művét, amelyet magyar nemzetünk nemzeti imádságának választott. A magyar költő, politikus és nyelvújító talán nem sejtette, hogy műve meghatározó lesz a magyarság szempontjából. A Himnusz összeköt bennünket Dunaszerdahelytől-Székelyudvarhelyig, a Csallóköz szívétől a Csíksomlyói Máriáig, de még azon túl, bárhol is magyar ember éljen. A Himnusz szólal meg nemzeti ünnepeinken, az ünnepi szentmisék végén, a DAC stadionban. Isten, áldd meg a magyart! – énekeljük Szilveszter éjjelén, az új év küszöbén. Velünk van, a miénk, nem vehetik el tőlünk. Hiába próbálták a kommunista rendszerben átírni, nem sikerült nekik. Ugye ismerik a történetet? A pártfőtitkár megbízta Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy másik, „szocialista” himnusz szerzésével, mondván: „Az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.” E célból magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt. Kodály rövid választ adott: Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet. Rákosi nem nyugodott. Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is, külhonban is, különösen Franciaországban. Írjon egy új himnusz–szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt. A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: Meg van az már írva. És milyen igaza volt a két nagyszerű honfitársunknak. Valóban benne van minden, ami magyar. Minden, ami rólunk szól, történelmünkről, küzdelmeinkről, dicsőség és szomorúság egyaránt megtalálható benne. Mégis olyan nemes, mégis olyan egyedi. Igen, Isten nevével kezdődik nemzeti imánk. Magyar népünk Szent István királyunk uralkodása alatt felvéve a kereszténységet, a hit őrzője és Európa bástyájává vált. Azóta is dacolunk különböző korok és eszmék pengéi ellen. Pajzsot tartunk azon országok felé, akiknek már megkopott régi dicsőségük, és sokszor a keresztet is szégyellik. Ezt tette II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem is, akinek emlékévét üljük, és amelybe a Pázmaneum Társulás is bekapcsolódott. A mélyen vallásos Rákóczi így fohászkodik az ország keresztény megújulásáért: A Te kezedben van szívünk Uram, Gyújtsd fel a lomhákat, Vezesd vissza az eltévelyedetteket, Világítsd meg a vakokat, Lágyítsd meg hajthatatlanokat, Bátorítsd meg a habozókat, Tanítsd meg a tudatlanokat, Gyarapítsd bennünk a hitet. Gyújtsd fel a kölcsönös szeretet lángját, S újra és újra kérlek, Add, hogy szereteted gyarapodjék, Hogy ez az isteni láng Eméssze föl viszálykodásainkat! Látjuk, hogy nagyjaink a vérzivataros időkben is kitartottak kereszténységük és magyarságuk mellett. Nekünk most nem kell kardot ragadnunk, csupán meg kell maradnunk magyarnak. De még ez sem elég, mert fogyunk és széthull nemzetünk. Gyermekeinknek, unokáinknak a magyar iskolát kell választanunk, hiszen csak így maradhatunk meg itt a Felvidéken, őseink földjén magyarnak. Igen tanuljanak más nyelveket, szlovákot, angolt, németet, de a sajátot, az anyanyelvet el ne feledjék! A pár napja elhunyt Andy Vajnáról azt olvashattuk egy korábbi interjúban, hogy az volt a szenvedélye, hogy visszaadjon valamit annak az országnak, ahol született. Vajon mit kérnének Tőlünk az ősök? Talán csak annyit, hogy magyarként éljünk békében és tisztességben szülőföldünkön, közösségünket gyarapítva, és városainkat, falvainkat felvirágoztatva. Ne feledjük hitünket, anyanyelvünket, hagyományainkat! A Magyar Kultúra Napján köszönöm mindazoknak az áldozatos munkáját, akik nemzetünk megmaradásának jövőjén fáradoznak városunkban és bárhol a nagy világban. Végezetül fogadjuk meg Isten szolgájának, Esterházy Jánosnak szavait: „Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szem előtt lebeg azok példát adó munkássága.” Legyen példa számunkra Kölcsey Ferenc és II. Rákóczi Ferenc mellett minden magyar, aki építi, és nem rombolja nemzetünk jövőjét!