Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A fiatalok viszik tovább kultúránkat mottóval rendezte meg a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége a magyar általános iskolákkal közös, magyar kultúra n
MÁÉRT - 2019. január 28., hétfő 09:26

A pélmonostori HMDK-egyesület és a Magyar Katolikus Nőegylet szervezésében irodalmi délutánra került sor a magyar kultúra napja alkalmából.
A pélmonostori HMDK-alapszervezet és a Magyar Katolikus Nőegylet idén újabb tevékenységi formákat is bevezetett, ezek egyike az irodalmi-történelmi teadélután. A tervek szerint a találkozók alkalmával a magyar irodalom gyöngyszemeivel ismerkednek, azaz elevenítik fel a velük kapcsolatos tudásukat. Kovacsevity Anna magyar szakos tanár, a program szervezője és lebonyolítója elmondta, hogy az elsőt a Himnusz „születésnapja” tiszteletére rendezték meg, sokan összejöttek és örülnek az új projektnek. A reformkorról és annak előzményeiről Kovacevic Andrea történelem szakos tanár beszélt az egybegyűlteknek.
Az elkövetkező hetekben az ÚMKÚ mellékleteként „házi olvasmányt” is kapnak a pélmonostoriak, a szöveget pedig a következő találkozó alakalmával fogják elemezni. A projektvezető a fiatalabb kollégákra is számít, akik különböző, az adott témához kapcsolódó történelmi, földrajzi, drámapedagógiai stb. előadásaikkal gazdagítanák a programot.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.