Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
a pélmonostori HMDK-egyesület és a Magyar Katolikus Nőegylet szervezésében irodalmi délutánra került sor a magyar kultúra napja alkalmából. A pélmonostori HMDK-
MÁÉRT - 2019. január 28., hétfő 09:27

Másfél éve kezdeményezték a népi kiszenekar létrehozását a Laskói Általános Iskolában. A zeneoktatás a szülők támogatását élvezi a kezdetektől, és a gyerekek is „megtalálták“ magukat ebben a tevékenységben.
 
 
A diáklétszám-csökkenés miatt a különböző iskolai szakkörök iránt is kisebb az érdeklődés, ezért előfordul, hogy a tanintézmények nem tudnak eleget tenni például a különböző sporteseményekre való felkéréseknek, mert egyszerűen nincs meg a csapatlétszám. A Laskói Általános Iskolában olyan foglalkozás indítását kezdeményezték, melynek megvalósításában a kisebb létszám nem akadály.
A diákok többségéhez a néptánc áll közel, vannak azonban olyan tehetséges tanulóik is, akik inkább a zenélés iránt érdeklődnek.
- Ezért gondoltunk arra, hogy a zeneoktatás terén fejlesszük intézményünket, mivel a gyerekeknek nincs lehetőségük helyben zeneiskolába járni – tudtuk meg Kovačević Anna igazgatónőtől.
A zenekar alapításával egyrészt az volt a céljuk, hogy hatékonyabbá tegyék a zeneoktatást a laskói, valamint a hozzá tartozó várdaróci és kopácsi tagozati iskolákban, illetve az iskola tanításon kívüli tevékenységének szélesítését is célul tűzték ki a zenekar alapításával.
Körülbelül másfél éve indították be az alfalusi iskolai kiszenekart, melyet tavaly szeptemberben hivatalosan is bejegyeztettek.
 
Hangszereket vásároltak a Bethlen Gábor Alap támogatásával
Eleinte használt hangszerekkel gyakoroltak, és volt olyan szülő, aki megvásárolta saját gyerekének a szükséges eszközt. Később könnyen beszerezhető, olcsó és egyszerűen kezelhető hangszerekre pályáztak a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél. A támogatásból elsősorban furulyákat, de ütős hangszereket is vásároltak.
Miután beindult a zenekar, bevontak még két osztályt. Míg Szen Lídia tanító néni az alsósokkal foglalkozik, Ognjenović Kettős Zsuzsanna tanárnő a felsősökkel. Jelenleg tizenkét gyerek muzsikál az együttesben.
- Egyrészt a szívem szakad meg, hogy ilyen kevesen vagyunk, másrészt pozitívnak tartom, hogy a másfél év alatt ennyire belelendültek a gyerekek a zenélésbe. Karácsonyi műsorunk után volt olyan szülői reakció, hogy még a horvát osztályokból is szeretnének beiratkozni a foglalkozásra – mondta Szen Lídia.
 
Felléptek a Magyarok Kenyere-program záróünnepélyén is
Heti rendszerességgel próbálnak, és számos fellépésük is volt már. Szerepeltek az iskolai kenyérnapon, a sepsei, laskói és kopácsi karácsonyi műsorokban és más helyi rendezvényeken, amire pedig a legbüszkébbek, az a Magyarok Kenyere-program ünnepélyes záróeseménye, melyre az eszéki magyar iskolaközpontban került sor a HMDK Gazdakör szervezésében.
- Hatalmas élmény és megtiszteltetés volt számunkra, hogy meghívtak, és hogy egy ilyen rangos eseményen bizonyíthattunk. A gyerekeink bátran színpadra álltak, s mindenki elcsodálkozott, hogy milyen szépen muzsikálnak – büszkélkedett a pedagógus.
 
Komolyzenei művek felé is nyitnának
Céljaik közé tartozik, hogy minél több dalt tanuljanak, és szeretnének minél többször szerepelni is.
Jelenleg van már néhány számból álló repertoárjuk március 15-ére, karácsonyra, anyák napjára is. Tervezik, hogy ebben a félévben már nemcsak egyszerű népdalokat és kánonokat tanulnak játszani, hanem a gyerekek szintjének megfelelő komolyzenei darabokat is.
A laskói iskola más népi előadóműfajokban is lehetőséget nyújt diákjainak a fejlődésre, tehetségük bemutatására. Évek óta szervez népmesemondó versenyt és népdaléneklő vetélkedőt, melyeken más iskolák diákjai is részt vesznek. A kiszenekar ezeken a programokon is szerepelni fog a jövőben, akárcsak más iskolai rendezvényeken.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.