Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Kiskőszegen is sikeres volt a táncház-program
MÁÉRT - 2019. február 7., csütörtök 11:52

A pécsi Tenkes zenekar a HMDK kiskőszegi alapszervezetével közreműködve Baranyától Baranyáig című programja keretében, a Csoóri Sándor Alap támogatásával táncházat tartott Kiskőszegen, ahol zsúfolásig megtelt múlt szombaton a Duna-parti település kultúrotthona a népi tánc iránt érdeklődőkkel, akik késő éjszakáig ropták a különböző tájegységek táncait. Határon túli magyar közösségek erősítését tűzték ki célul az egykori Petőfi Sándor Program (PSP) ösztöndíjasaiból létesült Lajta-Szeret Egyesületben. Első programjuk a Csoóri Sándor Alap támogatásával valósult meg, a címe: Baranyától Baranyáig, mely a horvátországi és magyarországi Baranya kulturális kapcsolatait kívánja erősíteni a népzene és a néptánc segítségével. A programterv szerint a hagyományos pécsi Tenkes táncházakra öt alkalommal kerül sor rendhagyó módon a Drávaszög különböző településein, az évad során. Az elsőt még novemberben Várdarócon tartották, a második helyszín pedig Kiskőszeg volt múlt szombaton. Sipos Krisztina, a kiskőszegi HMDK-alapszervezet titkára elmondta, megörültek a lehetőségnek, hogy egyesületük lehet a házigazdája ennek a nagyszerű kezdeményezésnek, és a nagy érdeklődésből is látszik, hogy van igény az ilyen összejövetelekre.
- A táncház erősíti a már meglevő kapcsolatokat, de újakat is létrehoz, és mi, a hazai magyar egyesületek vezetői is folyamatosan egyeztetni tudunk – mondta Sipos Krisztina. A kiskőszegi HMDK-egyesület tánccsoportjai sokat fejlődtek az utóbbi években, jelentősen nőtt taglétszámuk, összesen 31 fiatal táncol két szekcióban. A vezetők örülnek, hogy lesz utánpótlása a Kiskőszegi Kisasszonyok és Legények felnőtt táncegyüttesnek, amelynek tagjai nagy örömmel vettek részt a táncházban, persze ott voltak a várdarócin is, és már várják a következő alkalmat, amely március második felében lesz Csúzán

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.