Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Most már minden feltétel megvan ahhoz, hogy nagyszabású rendezvényeket tartsanak
MÁÉRT - 2019. március 14., csütörtök 10:41

A 2017-es megnyitó óta folyamatosan zajlik a művelődési és közösségi élet a dályhegyi kultúrotthonban. Nemrég befejeződött az ötvenöt férőhelyes parkoló építése is, így most már minden feltétel megvan ahhoz, hogy nagyszabású rendezvényeket tartsanak itt.
A dályhegyi kultúrotthon alapkövét 2008-ban tették le, az építkezés 2011 végén, a HMDK közbenjárásának köszönhetően gyorsult fel. 2013-ban került tető alá a 200 férőhelyes művelődési ház, amely magyarországi támogatásból, az Erdődi járás, Eszék-Baranya megye és a HMDK segítségével épült. 2016-ban még intenzívebben folytatódhattak a munkálatok a magyar állami támogatások révén, így 2017-ben Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes adhatta át az épületet hivatalosan is, a HMDK augusztus 20-ai ünnepségén.
- A HMDK-nak mindig is fontos volt, hogy a falvainkban élőknek legyen hol rendezvényeket tartaniuk, az elmúlt időszakban is prioritást élveztek a közösségi épületek, templomok, iskolák felújításai. A dályhegyi magyar közösség nagyszerű és eredményes munkát végez. Szervezetünk igyekezett/igyekszik mindennel támogatni őket a megmaradásért folytatott küzdelmükben – mondta Jankovics Róbert, a HMDK elnöke.
Április 13.: dályhegyi virágfesztivál
Akaraterőben, szorgalomban nincs hiány a dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesületnél, ráadásul a megígért beruházások is sorra valósulnak meg, támogatásokból sincs hiány, így zavartalanul folyhat a munka. - Az új kultúrotthon megépítésével hatalmas lendületet kapott egyesületünk, magyar közösségünk. Minden rendezvényünk telt házas. A főkonzulátussal és a HMDK-val közös március 15-ei megemlékezés után elkezdjük a dályhegyi virágfesztivál előkészületeit is, amelyet idén még jobb körülmények között tarthatunk meg, a parkoló megépülése nagyon sokat jelent nekünk – mondta Hugyik Imre, aki hálás a HMDK-nak és anyaországunk kormányának a folyamatos támogatásáért.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.