Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Hegedüs Csilla: senki meg ne tilthassa szimbólumaink és anyanyelvünk használatát!
MÁÉRT - 2019. április 10., szerda 18:32

„Kultúrdiplomáciai siker, az utóbbi idők talán legnagyobbja, hogy sikerült elérni azt, hogy Ferenc pápa Csíksomlyóra látogasson. Ez hihetetlenül sok erőt ad majd, és sokat jelent közösségünknek – jelentette ki április 10-én Csíkszeredában Hegedüs Csilla, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje. „Ma alkalmam volt részt venni a pápalátogatást előkészítő gyűlésen, Borboly Csaba elnök úr meghívására, és azt láttam, hogy bár nagyon komoly feladat elé állították a szervezőket, mindent megtesznek azért, hogy a látogatás a lehető legnagyobb lelki feltöltődést biztosítsa azoknak, akik elzarándokolnak Csíksomlyóra” – mondta el Hegedüs Csilla a szervezői gyűlést követően.  
Csíkszeredai látogatása során a politikus a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházat is útba ejtette, ahol elmondása szerint olyan munkatársakat látott, akik nem panaszkodnak, hanem mosolyogva végzik munkájukat, és büszkén mutatják meg az utóbbi évek hihetetlen fejlesztéseit. „Rend és tisztaság várt minket, az alkalmazottak odafigyelnek az emberekre. Olyan műszerek, olyan felszerelések állnak rendelkezésükre, amelyeknek köszönhetően sokat javult az orvosi szolgáltatás minősége, és ezért teljesen érthető és jogos az, hogy következő fejlesztési céljuk a regionális kórházi státus elérése. Mindez a megyei tanács támogatása nélkül nem valósulhatott volna meg” – tette hozzá a képviselőjelölt.
Hegedüs Csilla ezt követően találkozott a Csíki Anyák Egyesületének képviselőivel, akikkel arról egyeztetett, hogyan lehetne a nők helyzetét megkönnyíteni, legyen szó egy vagy akár többgyerekes anyákról is. A találkozón abban egyeztek meg, hogy ennek érdekében együtt fognak működni, közös projekteket valósítanak meg.
A képviselőjelölt Csíkszépvízre is ellátogatott, ahol megtekintette a készülő székely határőrség múzeumának épületét, majd a megyeszékhelyen felkereste a megyei tanács alintézményeiként működő Vámszer Géza Művészeti Népiskolát és Kájoni János Megyei Könyvtárat. 
A képviselőjelölt Csíkszereda felé megállt Korondon, ahol óriási összegre, közel 100 ezer euróra bírságolták jogerősen Katona Mihály polgármestert, mert nem volt hajlandó a „Községháza” felirat eltávolítására. „Ebből is látszik, Románia nem tartja tiszteletben jogainkat. Ezért kell az európai kisebbségvédelmi törvényért harcolnunk, hogy többet senki se tilthassa meg szimbólumaink és anyanyelvünk szabad használatát. Ez csak akkor lehetséges, ha erős magyar képviselettel rendelkezünk az Európai Parlamentben. Ez a május 26-i választás tétje!” – nyilatkozta.
Uniós támogatást várnak a csíki ambiciózus tervekhez
Borboly Csaba, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének elnöke fontosnak tartja, hogy az RMDSZ európai parlamenti képviselői, illetve képviselőjelöltjei jöjjenek el Csíkszeredába, beszélgessenek az emberekkel, és vegyék sorra azokat a problémákat, melyek esetében brüsszeli vagy bukaresti megoldások szükségesek. Ilyen tekintetben ambiciózus terveik vannak Hargita Megye Tanácsánál: az elkövetkezendő hat évben a sürgősségi kórház klinikai kórházzá fejlesztése a cél. „Ennek tekintetében nagyon fontosak az európai uniós források, és számítunk az együttműködésre. Továbbá hisszük azt, hogy a csíksomlyói búcsú és a pápalátogatás olyan érték, amelyet meg kell őrizni, ismertté kell tenni, akár brüsszeli szinten is, mert nemcsak  forrásokra van szükségünk térségünkben, hanem olyan kultúránk és történelmünk van, olyan keresztény gyökereink vannak a térségünkben, amelyre méltó módon egész Európa büszke lehet. Hegedüs Csilla ezt már egyszer megtette, amikor az UNESCO Világörökség részévé kívánta tenni, bízom benne, hogy ebben ez a mai  találkozó is megerősíti, hogy újra fogjunk neki és ne adjuk fel” – jelentette ki a csíki területi elnök.
Borboly Csaba szerint az aszfalt, a vezetékek, épületek mellett az élő kultúra is nagyon fontos, és nagyon büszkék arra, hogy a Népiskola milyen szépen fejlődik, mennyire hatékonyan vonzza az alkotni, szépet, jót kellemeset megtanulni vágyó fiatalokat és felnőtteket egyaránt. A szépvízi határőrmúzeum látogatása kapcsán elmondta, egy olyan létesítmény lesz rövidesen, amely méltó módon egész Székelyföldet képviseli majd, és a történelemből egy olyan szeletet tud bemutatni, amelyre mindannyian büszkének kell lennünk, és turisztikai látványosságként, de identitáserősítő pontként is biztos kapaszkodó.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.