Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Területrablás és történelemhamisítás az Úz völgyében
MÁÉRT - 2019. május 4., szombat 09:58

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnökségének közleménye szerint magyarellenes provokációt készített elő a romániai Bákó megyei Dormánfalva (Dărmănesti) önkormányzata a közigazgatásilag a Hargita megyei Csíkszentmártonhoz tartozó Úzvölgye magyar katonai temetőjében. A Bákó megyei város önkormányzata az elmúlt hetekben – több törvényt is megszegve – 52 betonkeresztet állított fel az úzvölgyi temetőben, valamint egy szintén betonból készült kereszt alakú emlékművet, a „román hősök emlékére”. A történelmi tényeket semmibe vevő építkezést egy, a centenáriumi megemlékezések sorába illeszkedő, nagyszabású katonai parádéval egybekötött parcellaavatással kívánják megkoronázni, folyó év május 17-én.
A döbbenetes eset nyilvánvaló magyarellenes és történelemhamisító mivolta önmagában is felveti a kérdést, mennyire lehet európai értelemben vett jogállam egy olyan ország, ahol ilyesmi megtörténhet?
Az esethez kapcsolódó nyílt törvényszegések legsúlyosabbika ugyanakkor megkérdőjelezi Románia nemzetközi szavahihetőségét is, a hadisírok, katonai temetők jogállását ugyanis államközi egyezmény szabályozza Románia és Magyarország között. A 2008-ban elfogadott, „Megállapodás a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a romániai magyar hadisírok és a magyarországi román hadisírok jogi helyzetéről” címet viselő, Romániában 2008. december 9-én hatályba lépett államközi megállapodás második cikkelyének első bekezdése egyértelműen fogalmaz: „A Szerződő Felek kölcsönösen biztosítják a Magyar Köztársaság területén található román hadisírok és háborús emlékművek, illetve a Románia területén található magyar hadisírok és háborús emlékművek megőrzését és a háborús elesettek örök nyugalomhoz való jogát, beleértve azt is, hogy nem engedik meg a hadisírok és a háborús emlékművek közvetlen közelében olyan építmények és létesítmények elhelyezését, amelyek nem összeegyeztethetők az adott hely méltóságával.” Teljesen világos, hogy a hősi halált halt katonák emlékének ápolása összeegyeztethetetlen a történelemhamisítással, a hazugsággal és a provokáció szándékával.
A mai Hargita megye legnagyobb magyar katonai temetője 1917 folyamán létesült. A temetőben zömmel az 1916-os honvédő, majd a későbbi első és második világháborús harcokban elesett magyar katonák, német bajtársaik, illetve orosz katonák nyugszanak. A temetőben, mai tudásunk szerint, egyetlen elesett román katona sem nyugszik. Éppen ezért égbekiáltóan kegyeletsértő és a fent idézett államközi egyezmény szellemét és betűjét is semmibe vevő a dormánfalvai önkormányzat eljárása, melynek során a fiktív román hősök keresztjeit a temető sétányára, illetve a még nem azonosított magyar katonasírokra állították fel. A helyzet pikantériája, hogy a munkálatokat ráadásul újabb törvényt megszegve építési engedély nélkül végezték, egy olyan közterületen, mely ráadásként sohasem tartozott Dormánfalva közigazgatási területéhez. Ennek ellenére a moldvai kisváros képviselőtestülete márciusban döntött arról, hogy a haditemetőt a település magánvagyonából a közvagyonába minősíti át.
Ez az intézkedés minden kétséget kizáróan azt mutatja, hogy a Bákó megyei város a sajátjaként kezeli a vitatott területet. Tették ezt annak tudatában, hogy a ma is érvényben levő, 1968-ból származó 2-es számú törvény értelmében Úzvölgye település közigazgatásilag Csíkszentmártonhoz tartozik. A tényt, hogy a temető a csíkszentmártoni önkormányzat közvagyoni tulajdonát képezi, legutóbb 2010-ben egy kormányhatározat is megerősítette.
Az eset híven tükrözi: Románia nem jogállam! Közel harminc évvel a rendszerváltást követően, sem nemzeti jelképeink, sem településeink közigazgatási határai, de még katonahőseink áldott emlékét őrző temetőink sincsenek biztonságban. Miközben mi, magyarok, az ország törvényeinek paragrafusai között keressük a védelmet, a minket végleg eltörölni kívánók, mit sem törődve azokkal, a törvények felett állva, állami segédlet mellett és a jogi számonkérhetőség világos mentességével végzik napi munkájukat.
Ennek ellenére is, maradva a jog eszközei mellett, az Erdélyi Magyar Néppárt közigazgatási bírósági eljárást kezdeményez a dormánfalvi önkormányzat ellen annak érdekében, hogy semmisítsék meg a területrablást szentesítő helyi közgyűlési határozatot, továbbá az ügy részleteinek tisztázására kezdeményeztük Hargita Megye Tanácsának rendkívüli ülésének összehívását is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.