Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Folytatódnak az erdélyi tiltakozások
MÁÉRT - 2019. július 31., szerda 08:49

Ősszel folytatódnak az Erdélyi Magyar Néppárt által kezdeményezett köztéri megmozdulások, így Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely után szeptember 1-jén Székelykeresztúron, október 1-jén pedig Marosvásárhelyen hívják utcára mindazokat, akik tiltakozni kívánnak a bukaresti politikai elit által állami szintre emelt magyarellenesség miatt. Erről kedden délben – egy nagyváradi sajtótájékoztató keretében – számolt be Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a párt sajtóirodája szerint.

„Az elmúlt hetekben megszervezett három tiltakozó megmozdulásunk egyértelműen sikeres volt. A mi felelősségünk, hogy továbbra is felhívjuk a széles közvélemény figyelmét az egyre gyakoribb, az állam intézményei által véghez vitt magyarellenes cselekményekre, ugyanakkor emlékeztetünk: mindannyiunknak törvény által biztosított joga, hogy közvetlen módon is kifejezzük nemtetszésünket a minket ért atrocitások miatt. Jól látható, hogy Bukarest egyetlen problémánkat sem hajlandó megoldani, mi több, maga Bukarest legtöbb bajunk legfőbb forrása. Épp ezért folytatjuk a megmozdulásainkat, szeptember 1-jén pedig Székelykeresztúr főterére várjuk a polgárokat. Fontos, hogy ősz eleji eseményünket nem csupán a Néppárt támogatja, hanem – az előző megmozdulásokhoz hasonlóan – széles politikai és civil együttműködés eredménye: a Magyar Polgári Párt helyi tagjai és a Változás Székelykeresztúrért civil mozgalom is kiveszi részét az előkészítő munkából” – jelentette ki Csomortányi István, majd elmondta: céljuk kiállni közösségünk jogaiért. A Néppárt elnöke hozzátette: az október 1-jei marosvásárhelyi tiltakozásnak az ad még nagyobb aktualitást, hogy a jelek szerint a magyar tannyelvű orvosképzésben tovább csökkentették – 200-ról 120 főre – a beiskolázási számokat, miközben a román vonalon ugyanezt 270-ről 300 főre emelték. „A marosvásárhelyi megmozdulásunkkal így nem csak az egyre fokozódó magyarellenesség miatt fogunk tiltakozni, hanem a MOGYE és az erdélyi magyar orvosképzés módszeres és előre kitervelt felszámolása ellen is. Elérkezett az ideje, hogy Marosvásárhely is hallassa hangját, nemet mondva a gyűlöletkeltésre és közösségünk ellehetetlenítésére, s minden érintett helyi politikai- és civil szervezetet meg fogunk keresni, csatlakozásukat kérve, akciónk sikere érdekében” – mondta a politikus.

Székelyudvarhely: a Néppárt nem avatkozik bele az MPP belügyeibe – Gálfi Árpádot továbbra is támogatják

A Magyar Polgári Párt székelyudvarhelyi szervezete és Gálfi Árpád polgármester körül kialakult helyzet kapcsán Csomortányi elmondta: a 2016-os önkormányzati választáson Gálfi Árpád a Néppárt és az MPP közös jelöltjeként lett Székelyudvarhely vezetője, a munkájához szükséges közgyűlési többséget pedig mind a mai napig a Néppárt és az MPP önkormányzati képviselői adják. „2016-ban jelmondatunknak a Tiszta lappal! mottót választottuk, Gálfi Árpád pedig mind a mai napig hűen képviseli ezen célkitűzésünket. Hisszük, hogy korrupciómentes közéletre, az önkormányzatokban pedig rendre és törvényességre van szükség. A polgármester úr mindennek maradéktalanul megfelel, így nem kérdéses, hogy továbbra is támogatjuk munkájában. Tekintettel arra, hogy személye körül nézetkülönbségek alakultak ki az MPP-n belül, s olyan híresztelések is szárnyra kaptak, hogy a Néppárt akár haszonélvezője is lehet a kialakult helyzetnek, szeretném leszögezni: a Néppárt a MPP-vel való együttműködés feltétlen híve, és semmilyen formában nem kívánunk beleavatkozni az MPP belügyeibe. Mi nem akkor leszünk erősek, ha az MPP kárára gyarapszunk, hanem akkor, ha az MPP is erős tud lenni” – jelentette ki Csomortányi István.

Bihar megye: a magyar–magyar koalíciós lista sikereket hozhat

„Az elmúlt időszak történései nyomán a Bihar megyét vezető erők úgy kommunikálnak, mintha létrejött volna a vágyott nagykoalíció a megyében, miután együttműködési megállapodást kötött az RMDSZ, a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), valamint a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE). Erről azonban szó sincs, ami történt, az nem más, mint a PSD–RMDSZ-szövetség kapitulációja a PNL-vel és Ilie Bolojan, nagyváradi polgármesterrel szemben – egy hároméves háborúskodás után” – jelentette ki Csomortányi István. A pártelnök rámutatott: a PSD–RMDSZ vezette megyei tanács minden fontos és beígért fejlesztése elmaradt. „Az európai parlamenti választásokon elért rossz eredményük ráébresztette az RMDSZ és a PSD vezetőit arra, amit a Néppárt már régóta jelzett: a közelgő önkormányzati választásokat el fogják veszíteni, s most félnek, hogy az a stratégia, mellyel megpróbálták kiéheztetni a PNL által vezetett településeket, visszaüthet. Ezt bizonyítja az is, hogy – biztos információink szerint – a mostani megállapodás is a polgármesterek nyomására jött létre, akik félnek a 2020 utáni revanstól. Nem örülünk neki, de tény: igazunk volt, amikor enyhítve a PSD–RMDSZ-szövetség okozta károkat, tárgyalni kezdtünk a liberálisokkal és tanácsadót küldtünk – a megszűnt magyar képviselet helyére – Nagyvárad polgármestere mellé” – mondta Csomortányi. A Néppárt elnöke végkövetkeztetésként elmondta: 2020 után úgy lesz a legnagyobb biztonsággal magyar képviselet Bihar megye és Nagyvárad vezetésében, ha a Néppárt sikeres lesz. „Az RMDSZ eddig minden román párttal képes volt az együttműködésre, csak a magyarokkal, jelesül a Néppárttal nem. Most azonban fennáll az a lehetőség, hogy a két párt koalíciós listája – nem pedig az egymás választási listáin való szereplés – olyan eredményt érjen el, mely megkerülhetetlenné tenné Bihar megye magyarságát. A tisztességes és valós együttműködés sok ezer plusz támogatót hozhat, valódi mozgósító erő lehetne, és komoly sikereket eredményezhet. Ugyanakkor, ha elzárkóznak ez együttműködéstől, a Néppártnak egyedül kell biztosítania majd a magyar jelenlétet Bihar megye és Nagyvárad vezetésében” – zárta mondandóját Csomortányi István.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.