Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Figyelemfelkeltő akciókról és hazahívó programról tájékoztatott az EMNP
MÁÉRT - 2019. augusztus 24., szombat 14:00

A Nagyváradot alapító magyar király Szent László téri lovasszobrának felállításáért újra megszervezett élőláncról, az állami szintre emelt magyarellenesség miatti székelykeresztúri tiltakozó akcióról, valamint Nagyvárad önkormányzatának a fiatalokat hazacsábítani szándékozó, hazaváró programjáról tájékoztatta a sajtó képviselőit Csomortányi István az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Zatykó Gyula, a párt országos alelnöke.

Csomortányi István elmondta: sokadik éve kérik a nagyváradiak Szent László lovasszobrának főtéri felállítását, ugyanakkor jogos, arányos és kivitelezhető a váradi magyarok kérése, amiről nem vagyunk hajlandók lemondani. Az előző figyelemfelhívó megmozdulások után most ismét megszervezik az élőláncot, augusztus 27-én, kedden, délután 17.30-tól, a Szent László téren. „Nem tántorít el célunktól sem a centenáriumi év, sem pedig a kampányidőszak nyitánya” – tette hozzá Csomortányi, így ha most sem oldódik meg a kérdés folytatni fogják a megmozdulást. A párt elnöke emlékeztetett arra, hogy évekkel ezelőtt két, a közösségünk számára fontos ügy is a váradi magyarok kitartásának köszönhetően oldódott meg, konkrétan a Lórántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályájának ügye, illetve a katolikus püspöki palota visszaszolgáltatásának ügye is nagyban a kitartó civilek bátor kiállása miatt rendeződött.

Csomortányi István felhívta a figyelmet a szeptember elsején megrendezésre kerülő, az állami szintre emelet magyarellenesség elleni székelykeresztúri figyelemfelkeltő akcióra is, ahol példás egység körvonalazódik a Néppárt, a Magyar Polgári párt helyi szervezete, valamint helyi civilek között. A tiltakozó megmozdulás helyszínén a szervezők 450 székely zászlót „adnak örökbe”, melyeket a résztvevők haza is vihetnek. A gesztus üzenete az, hogy ragaszkodunk jelképeinkhez, és bátran használjuk azokat – tette hozzá a párt elnöke.

A Néppárt elnöke tájékoztatott arról is, hogy az augusztus 26-i, délután 15.00-tól tartandó, hagyományos Úz völgyi megemlékezésre buszos utazást szervez a párt a Székelyföldről részt venni szándékozóknak, és arra biztatott mindenkit, hogy aki teheti, legyen ott, és nyomatékosítsa, hogy nem mondunk le a temetőről sem.

Zatykó Gyula, a Néppárt alelnöke a nagyváradi önkormányzat hazahívó programjának tervéről tájékoztatott. A város vezetése egy, a rendelkezésére álló, közművesítésre kerülő területen első körben 10-12 házhelyet ajánl fel a külföldről hazatérni szándékozók számára. A terület birtokba vétele egy feltételrendszerhez kötött, amiről a későbbiekben fogják tájékoztatni az érdeklődőket. Az építkezni szándékozók a város által felajánlott háztervek közül választhatnak majd, és ha elkészül az ingatlan, a területet jóval a piaci ár alatt meg is vásárolhatnák a program résztvevői – mondta el Zatykó Gyula.

Nagyváradról a rendelkezésre álló adatok szerint az elmúlt 20 év alatt legalább harmincezer magyar nemzetiségű polgár „tűnt el”. A Néppárt kiemelten fontosnak tartja, hogy azokat, akik ebből a tömegből külföldön élnek, és hajlanának a hazatérésre, meg tudjuk szólítani, és rávenni őket, hogy vegyenek részt a programban. A Néppárt ragaszkodott hozzá, hogy a programot, melyet Olaszország északi részén fognak népszerűsíteni, Magyarországon is ismertté tegyék, tette hozzá Zatykó. Ha az elképzelés lendületet vesz, a város sokkal nagyobb léptékűvé fejleszti a tervet, így több hazatérést fontolgató magyart is megszólíthatunk – vázolta a Néppárt alelnöke.

 Csomortányi István hozzátette: A Néppárt célja, hogy a hazatérők között minél többen legyenek magyarok, és a program nekik is szóljon. A Néppárt munkatársai örömmel segítenek mind az ügyintézésben, mind pedig az építkezéshez szükséges papírmunkában. Ezen felül – kezdetként – négy olyan családiház-típusterv közül választhatnak a programra jelentkező magyar családok, melyek a Bihar megyei magyar tájegységek népi építészetének stílusjegyeit viselik magukon. Ezeket a típusterveket, melyek a tervek szerint még az idén elkészülhetnek, ingyen igényelheti majd bármely olyan építkezni tervező magyar család is, mely a programon kívül, önerőből tervez otthont teremteni magának – zárta a gondolatmenetet a Néppárt elnöke a kiadott közlemény szerint.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.