Idősebb Hermán Jánosra emlékeztek szeptember 29-én a nagysármási (Maros m., Románia) református templomban, amely megtelt a közeli és távoli tájakról érkező egyházi méltóságokkal, teológiai tanárokkal, aktív és nyugalmazott lelkipásztorokkal, helyhatóság vezetőkkel, a helybéli hívekkel és a családtagokkal, akik 100. születésnapján és halálának 20. évfordulóján emlékeztek az áldozatos mezőségi szolgálatot vállaló református lelkipásztorra, aki 1951–1995 között gondozta a nagysármási gyülekezetet, és próbálta öntudatra ébreszteni, egyházába visszatéríteni – hosszú gyalogutakat is vállalva – a környéken élő kis települések, tanyák magára maradt magyarságát, a mezőségi szórványt – írta tudósításában a marosvásárhelyi Népújság.
A szószéki szolgálatot végző Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke a személyesség és családiasság szellemében rokonként köszöntötte emlékező unokatestvéreit, hiszen nagyanyáik testvérek voltak, anyáik lelkészfeleségek, apáik pályatársak. Lelkészek, akiknek a trianoni impériumváltást követően olyan korban kellett hivatásukat betölteniük, amelyben a Holttenger szerzője, Makkai Sándor néhai püspök, Vajdakamarás volt lelkipásztora a „nem lehet” vitáját folytatta Reményik Sándorral, aki az „ahogy lehet” kényszerű válaszával felelt kihívójának. Hermán János, Nagysármás nagyérdemű lelkipásztora a leglehetetlenebb helyzetben, az erdélyi Mezőség szívében kísérelte meg a lehetetlent, és az „ahogy lehet” szűkös korlátai között vállalta áldozatos misszióját. Közel fél évszázadon át úgy pásztorolta nyáját, ahogy az Ezékiel könyvéből vett igében a lelkipásztor tisztéről szóló példázatban elhangzott. Ehhez hasonlóan a Mezőség képét idézte a Máté evangéliumából vett ige is, amelynek szellemében Hermán János cselekedett. Mehetett volna külföldi tanulmányútra, de úgy tartotta, hogy vészhelyzetben és háborúban a lelkésznek egymagában tanítónak és orvosnak is kell lennie, mert nem maradhat pásztorok nélkül a nyáj olyankor, amikor „az aratnivaló sok, de a munkás kevés”. Lehetett volna tudós teológus, választhatott volna rangos gyülekezeteket, ehelyett a népével való együtt nyomorgást vállalta. Hogyan tovább, győzzük-e még hittel, szeretettel, lelkesedéssel most, amikor ezen a tájon az utolsó előtti perceket éljük, lesz-e, aki átveszi a szolgálatot, és a mindenre elégséges szeretet és a cselekvő hűség szellemében folytatja Hermán János örökségét? – tette fel a kérdést Tőkés László, és áldást kért azokra, akik vállalják a folytatást.
Hermán Jánost a továbbiakban Kovács Szabadi Levente nagysármási parókus lelkész, Vetési László, az Erdélyi Református Egyházkerület szórványügyi tanácsosa, a Diaszpóra Alapítvány vezetője, Domahidi Béla, a Maros-mezőségi Egyházmegye főjegyzője, mezőbergenyei lelkész élő szóban, míg Szegedi László, az egyházkerület generális direktora és Gáll Sándor kancellár levélben méltatta.
Forró László a KREK főjegyzőjeként tolmácsolta püspökének üzenetét, és azt, hogy nagyra tartják és tisztelik id. Hermán János munkásságát, életét és szolgálatát.  Hegyközkovácsi lelkészeként pedig – ahonnan 11 tagú küldöttséggel érkezett Sármásra – azt hangsúlyozta, hogy fiát, dr. Hermán M. Jánost a nagyváradi teológiai karon végzett munkájáért, hegyközkovácsi szolgálatáért pedig 16 éve a gyülekezet örökös legátusának választották, a fiúban tisztelve az apát.
Hermán János olyan példakép volt a család, a közösség számára, olyan egyéniség, amilyenekben ma hiányt szenvedünk – hangzott el Ioan Mocean polgármester beszédében, míg Sallai Imre alpolgármester a fényt adó lelkészre emlékezett. Meghatóan szép beszédet mondott magyarul Klaas Elderlin nyugalmazott holland lelkipásztor, aki feleségével 1972–74 között a kolozsvári Református Protestáns Teológiai Intézetben tanult, ahol megismerkedtek diáktársaikkal, a Hermán testvérekkel. Az ő meghívásukra látogattak el a Maros megyei Nagysármásra, ami kitörölhetetlen nyomot hagyott emlékezetükben. Zöld György nyugalmazott református lelkész a szomszéd egyházközségben dolgozó egykori társként emlékezett az ünnepeltre.
Végül dr. Hermán M. János üdvözölte név szerint újból a vendégeket, és mondott köszönetet a nagysármási gyülekezetnek, a meghívottaknak, hogy együtt emlékezhetnek édesapjuk 45 évig tartó lelkészi munkásságára, és édesanyjukra, akinek áldozatos munkája nélkül el sem lehet képzelni a lelkészcsalád öt gyermekének felnevelését és a 11 unoka gondjaiban és örömében való osztozást. „Isten teremtő munkájának és gondviselésének az ismerete óriási lelki haszonnal jár. Ugyanis ezzel az ismerettel a kedvünk ellenére való dolgokban türelmesek, a boldogságban pedig háládatosak lehetünk! Tehát szüleink és lelki tanítóink nyomán ezt a mezőségi tapasztalatot kell hirdetni mai világunkban. Erről a megtartó hitről tettünk vallást a nagysármási úrasztala mellett, és ez Édesapánk részéről a legfőbb örökségünk” – mondta zárszavában a neves lelkész neves lelkészfia.
A megemlékezés id. Hermán János és testvére, Hermán István református lelkészek sírjának a megkoszorúzásával ért véget.