Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kelemen Hunor: Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével találkoztam
MÁÉRT - 2019. október 8., kedd 10:38

Hétfőn Aradon találkoztam Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével. A beszélgetés legfontosabb eredménye, hogy az erdélyi gazdaságfejlesztési program új pályázatát a Partiumban írjuk ki év végéig – jelenleg szakértők dolgoznak azon, hogy milyen szakterületeket, programokat fogunk finanszírozni.
Szijjártó Péterrel egyetértettünk abban, hogy Magyarország és Románia kölcsönös tiszteletére van szükség itt, a térségben: ez mindkét közösség érdeke, románoké és nekünk, magyaroké is, akik itthon, a szülőföldünkön erős közösségként akarunk megmaradni. Mi is egy jobb országot akarunk, jó államot és jogállamot, ahol tisztelik nyelvünket, kultúránkat. Természetesen azokról a problémákról is beszéltünk, amelyek megoldására továbbra is partnert keresünk a román államban. Ilyen az úzvölgyi katonatemető helyzete, a restitúció folytatása, a magyar karok létrehozása a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.