Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Lelkiismereti részvételre és szavazásra szólít az Erdélyi Magyar Néppárt
MÁÉRT - 2019. november 7., csütörtök 20:06

Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnöksége az alábbi közleményt adta ma ki Kolozsváron a romániai államfőválasztás tárgyában:

A romániai elnökválasztási kampányban a magyar közösség nevében induló jelöltet még 30 esztendővel a rendszerváltozás után sem fenyegeti a győzelem reménye. Egy ilyen kampány viszont lehetőség a romániai közbeszéd napirendjére tűzni az erdélyi magyarság fontos ügyeit, amelyeket csak a román társadalom többségének támogatásával lehet rendezni. Ugyanakkor lehetőség arra is, hogy a közös célok érdekében megmozgassanak minél több erdélyi magyar szavazópolgárt, ezáltal mutatva fel a közösség erejét a közös célok mögött.
 Az Erdélyi Magyar Néppárt ezért javasolt többpárti és össztársadalmi egyeztetést mind a jelölt személyének, mind az általa képviselt választási program tárgyában. A parlamenti képviselet monopóliumának birtokában ezt az egyeztetést a legnagyobb erdélyi magyar párt ismételten elmulasztotta, kampánya során pedig tetszetősnek látszó, de általános frázisokat puffogtató, a magyar sorskérdéseket szinte teljesen elhallgató üzeneteket adott jelöltje szájába, és eleve lemondott a közösség egy jelentős részének megszólításáról.
 Nehéz helyzetben van tehát, aki ezek után egyrészt reálpolitikai megfontolások, másrészt a politikai teljesítmény alapján szeretne dönteni arról, hogyan szavazzon az államelnök-választás első fordulójában. 
Mindezeket figyelembe véve az Erdélyi Magyar Néppárt mind a választásokon való részvételt, mind a szavazást a közösségünk tagjainak lelkiismeretére bízza. Tesszük ezt abban a reményben, hogy a jövő évi két – a magyar közösség szempontjából sokkal fontosabb – választásig sikerül kialakítani a sikeres szerepléshez elengedhetetlen akcióegységet.
 


Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.