Pázmaneum Polgári Társulás
Faültetés Esterházy János tiszteletére
Külhoni civil szervezetek - 2019. november 19., kedd 11:30

A Pázmaneum Polgári Társulás is csatlakozik Dunaszerdahely város önkormányzata által indított „Ültess fát a jövőért!” elnevezésű faültetési programhoz. Ennek keretén belül 2019. november 25-én (hétfő), az Esterházy János Emléknap keretén belül, 16 órakor a Kortárs Magyar Galériának helyet adó Vermes-villa kertjében elültetik a társulás tagjai azt a nagy törzskörméretű gyertyán (Carpinus betulus) fát, amelyet Isten szolgája, Esterházy János felvidéki mártírpolitikus emlékére ajándékoznak a városnak.

A faültetési program után a már meghirdetett program folytatódik koszorúzással a Fő utcai Esterházy domborműnél 16:45-kor, majd 17 órakor szentmisére kerül sor a Szent györgy plébániatemplomban. Este 18 órakor kerül sor az Út a végtelenbe – Isten szolgája, Esterházy János c. film bemutatására a Vermes-villában.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.