Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Vukovári magyarok bálja
MÁÉRT - 2020. február 13., csütörtök 11:01

Az elmúlt évek során a vidék legnagyobb magyar társasági eseményévé vált a vukováriak magyar bálja, amelyen nemcsak magyarok vesznek részt, hanem Vukovár és a környék soknemzetiségű közösségének minden tagja szívesen látott vendég.

A Vukovári Magyarok Egyesülete megalakulása óta azon dolgozik, hogy a helyi magyarok mind nagyobb számban csatlakozzanak hozzájuk. Az elmúlt néhány év alatt közösséggé formálódtak. Hetente összejönnek saját székházukban, amelyet a megvásárlás óta folyamatosan szépítenek, alakítanak. Mára ez az épület a megye magyarságának egyfajta központja lett, amit számos nagysikerű rendezvény alkalmával nyitottak meg a vendégek előtt is. A megemlékezések, összejövetelek mellett egyik legnagyobb és legismertebb rendezvényük a vukovári magyar bál, amelyet tizenkettedik alkalommal szerveztek meg idén.
Évekig a vukovári V&S terem adott otthont a bálnak, amit eladtak, így már a tavalyi bálnak is új helyszínt kellett nézni. Vukováron továbbra sincs más, 300-400 embert befogadó terem, ezért a múlt hétvégére a vinkovcei Barunk Trenk rendezvénytermet bérelték ki.
- A bált mindenkép Vukovár-Szerém megye területén szeretnénk továbbra is megszervezni. Ilyen nagy befogadóképességű terem nincs a környéken, ezért választottuk a vinkovceit, ami végül is jó helyszínnek bizonyult – mondta Jakumetović Rozália, a vukovári egyesület elnöke, aki hozzátette, hogy a kezdetekben nem is remélték, hogy egy ilyen jelentős eseménnyé növi ki magát a báljuk. Természetesen vannak egyéb, évenként ismétlődő programjaik is, de folyamatosan terveznek újakat is. A tavalyi eredményes esztendő után az idei év is hasonlóan mozgalmas lesz.
A Vukovári Magyarok Egyesületének tagjai heti rendszerességgel tartják összejöveteleiket, és együtt ünnepelnek jeles napokon is. Irodalmi esteket, kultúrműsorokat szerveznek. Magyar hagyományápoló tevékenységüket pedig igyekeznek szélesebb körben is bemutatni, így szinte hetente van vendég is a háznál.
Bálnyitó
A hétvégi rendezvényt Jakumetović Rozália nyitotta meg. Megköszönte a tömeges részvételt, és reményét fejezte ki, hogy jövőre ismét találkoznak.
Pirityiné Szabó Judit, a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője már nem először vesz részt a bálon, gratulált a vukovári magyaroknak, akik, mint mondta, külön értéket teremtettek.
-  Itt nem volt hagyománya a magyar báloknak, a vukovári magyaroknak sikerült belőle tradíciót teremteni. Ez különösen azért fontos, mert itt a legnagyobb megpróbáltatásokat kellett átélnie a magyarságnak, és most azt látjuk, hogy mégis egy életerős, vidám közösségről van szó , amely különösen az erős magyar közösségek évében rendkívül fontos számunkra – mondta a főosztályvezető asszony, aki hozzátette, hogy a vukovári magyar bál már Kelet-Szlavóniában fogalommá vált, különösen azért, mert rendkívül gondosan készítik elő, nagy odafigyeléssel és szeretettel, és az ő vendégfogadási gyakorlatuk szinte egyedülálló.
Jankovics Róbert, a HMDK elnöke egy évben sem hagyja ki a vukovári magyar bált, és a kezdetektől támogatója a szervezetnek. Köszöntőbeszédében ő is a mulatság jelentőségét hangsúlyozta.
- A vukovári magyarok tizenkét évvel ezelőtt tulajdonképpen a semmiből teremtettek egyesületet, nem volt múltjuk, nem volt honnan indulni, és mégis sikerült egy olyan közösséget létrehozni itt, a szórványban, Vukovár-Szerém megyében, amelyre korábban a horvátországi magyarság történetében nem volt példa, mi erre nagyon büszkék vagyunk – mondta a HMDK elnöke.
A köszöntők után a dályhegyi Petőfi Sándor Kultúregyesület ifjúsági csoportja foglalta el a táncparkettet, majd a néptáncegyüttes nyitóműsora után az együttes tagjai táncba vitték a bál résztvevőit, és ezzel kezdetét vette a hajnalig tartó mulatság.
A rendezvényen részt vett Vukovár város polgármester-helyettese, Ivana Muljkić, valamint Gárdos Béla eszéki magyar konzul is.
Bódi Jánosné a magyarországi Beleznáról már harmadik éve vesz részt a bálon.
- Zala megyéből érkeztem. A tizedik, jubileumi bálban voltam itt először, azóta minden évben jövök. Viktória lányom itt Petőfi-ösztöndíjas, így mi is meghívást kaptunk. Már első alkalommal megfogott bennünket a bál hangulata, az, hogy ezek az emberek milyen szörnyűségeken mentek keresztül, amelyeken mégis túl tudtak lépni, és hogy egy ilyen összetartó közösséget alkotnak, ezért amíg csak tehetem, mindig itt leszek majd a bálban a jövőben is – mondta Bódi Jánosné.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.