Erdélyi Magyar Szövetség
Az Erdélyi Magyar Szövetség intézkedései a rendkívüli helyzetre való tekintettel
MÁÉRT - 2020. március 16., hétfő 08:20

Az Erdélyi Magyar Szövetség nevében Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke és Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke közös közleményt adott ki az új koronavírus okozta világjárvány tárgyában. Ebben azt írják, hogy a kialakult járványügyi állapotok a teljes európai kontinensen olyan helyzetet teremtettek, melyhez hasonlóval a legidősebb generációk tagjait leszámítva senki sem találkozhatott. Ilyen körülmények között elsődleges fontosságú, hogy mindenki maradéktalanul betartsa a hatósági előírásokat. A járvány legyőzéséhez fegyelmezettséget, türelmet és szolidaritást kell tanúsítanunk, erre van szükség ugyanis ahhoz, hogy településeinken elkerülhessük a vészhelyzet okozta veszteségeket. A válság utáni időszak nyertesei azok a közösségek lesznek, melyek megfelelő önfegyelmet és szervezettséget tudnak most mutatni.
A koronavírus-járvány okozta rendkívüli helyzetre való tekintettel az Erdélyi Magyar Szövetség átmeneti jelleggel szünetelteti a közvetlen személyes kontaktust igénylő tevékenységeit, találkozóit és rendezvényeit. „Arra kérjük a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt tisztségviselőit, tagjait és támogató önkénteseit, hogy keressék a kapcsolatot a szociális ügyekre szakosodott szakmai- és civil szervezetekkel, valamint támogassák ezen szervezetek munkáját a járvány okozta megszorító intézkedések miatt nehéz helyzetbe került személyek és családok megsegítése érdekében. Polgármestereink, önkormányzati képviselőink és tisztségviselőink mindent megtesznek, hogy településeinken a központi hatóságok járványvédelmi intézkedéseit a leghatékonyabban végre lehessen hajtani, ugyanakkor szükség és lehetőség szerint a helyi védőintézkedések megszervezésében és végrehajtásában is részt vesznek.”A továbbiakban közlik: „Felfüggesztjük a papír alapú aláírásgyűjtést a Székely Nemzeti Tanács nemzeti régiók védelméről szóló európai polgári kezdeményezésének támogatására, önkénteseinket viszont arra kérjük, hogy az ügy népszerűsítésével és az internetes aláírások gyűjtésével ne álljanak le. A kezdeményezést továbbra is bárki támogathatja a www.nemzetiregiok.eu címen. Ugyanakkor európai szövetségeseinkhez fordulunk azzal a kéréssel, hogy támogassák a Székely Nemzeti Tanácsot azon szándékában, hogy halasztást érjen el az Európai Bizottságnál a nemzeti régiókra vonatkozó európai polgári kezdeményezés támogató aláírásainak leadásához. A határidő meghosszabbítását az Európai Unió összes tagországát drámaian érintő koronavírus-járvány indokolja.A közlemény így zárul: „Az MPP és az EMNP tagjaitól önfegyelmet, odafigyelést és szolidaritást várunk el, közösségünktől pedig megértést, higgadtságot és állampolgári szabálykövetést kérünk!”

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.