Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Rekordösszegű támogatás a magyar egyesületeknek
MÁÉRT - 2020. április 30., csütörtök 11:14

Az április 21-én megtartott, sorrendben a 89., ám ezúttal telefonos ülésén döntött a zágrábi Kisebbségi Tanács (KT) az idei állami költségvetésben jóváhagyott összeg elosztásáról a nemzeti kisebbségi egyesületek programjai között. A magyar kisebbség programjai részére rekordösszegű támogatást hagytak jóvá.
 
A nemzeti kisebbségi szervezeteknek idén az állami költségvetésből összesen 43.395.000 kúna áll a rendelkezésükre, 7,4 millióval több, mint 2019-ben. A magyarság támogatása esetében 2017 óta jelentős emelkedést tapasztalhattunk, Jankovics Róbert képviselőnk mandátumának a kezdete óta azért dolgozik, hogy a magyar egyesületeknek szánt támogatás emelkedjen, valamint hogy minél több magyar szervezet, kultúregyesület és intézmény részesüljön támogatásban.
 
Jankovics: Az összeg nagy, de sajnos borítékolható, hogy az év végéig jelentősen le lesz faragva a költségvetési hiány miatt
- Ez a támogatás az egész magyar közösség négyéves munkájának a gyümölcse. 2016-ban a magyar szervezetek mindösszesen 3.490.000 kúnából voltak kénytelenek gazdálkodni, míg az idei 50%-kal több, és egyben rekordösszeg, amióta a független Horvátország létezik. Sajnos idén, amikor végre méltó támogatást tudtunk kieszközölni a szervezeteink működésére és a rendezvényeink megtartására, a koronavírusos helyzet miatt jelentősen kevesebb kulturális rendezvényre kell számítanunk, és emiatt közel sem biztos, hogy az ez összeg majd megmarad az év végéig, mint ahogy az sem biztos, hogy a csökkent aktivitások közepette szükségünk lesz-e a támogatások minden szegmensére. Mindenesetre meglátjuk, hogy alakul a helyzet az év végéig, de tény, hogy ez rekordösszeg a horvátországi magyarság történetében. Külön öröm, hogy míg 2016-ban 3.490.000 kúnából 49 szervezet kapott támogatást, az idén az 5.223.000 kúnából minden szervezet, amely pályázott, támogatásban részesült: kilenc megyéből 45 magyar szervezet - nyilatkozta lapunknak Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.