Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Szeptember 27-én lehetnének az önkormányzati választások, amennyiben a parlament elfogadja az RMDSZ javaslatát
MÁÉRT - 2020. június 22., hétfő 12:00

Törvénykezdeményezést iktatott hétfőn a parlamentben az RMDSZ, amely értelmében szeptember 27-én szervezhetnék meg a helyhatósági választásokat – jelentette be az RMDSZ szenátusi frakcióvezetője, Cseke Attila.
A járványügyi helyzet miatt elhalasztották a helyhatósági választásokat, amikor a parlament az önkormányzati mandátumok meghosszabbítása mellett döntött. „A mandátumok meghosszabbítása kapcsán is a törvényhozó testület javaslata bizonyult helyesnek a kormány kezdeményezésével szemben, illetve a választások dátumáról is a parlamentnek kell döntenie, ezért iktattuk ma, a két frakcióvezető aláírásával ellátott RMDSZ-es törvénykezdeményezést” – mutatott rá Cseke Attila.
„A jelenlegi helyzetre való tekintettel úgy gondoljuk, széleskörű politikai konszenzusra van szükség a választások dátumát illetően. Minden olyan politikai szervezet támogatására számítunk, amely az RMDSZ által javasolt dátum mellett foglalt állást az elmúlt időszakban”– tette hozzá a Szövetség szenátora.
A tervezet a két ház szavazatát és az államelnöki kihirdetést követően léphet érvénybe. Mivel a kormánynak a tervezet életbeléptetésétől számítva 5 nap áll majd rendelkezésére ahhoz, hogy a szükséges ütemtervet, költségvetést és szervezési szabályokat kidolgozza és elfogadja, az RMDSZ azt kérte, hogy a tervezetről sürgősségi eljárásban tárgyaljon a parlament, így legkésőbb július 15-ig érvénybe léphet.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.