Erdélyi Magyar Szövetség
Politikai akarat kérdése a gyermeknevelési támogatás és a nyugdíjemelés Romániában
MÁÉRT - 2020. július 26., vasárnap 14:42

Mint az ismert, a román kormány idén mindössze 15 százaléknyi emelést ígért a tekintetében. Ezt az ígéretet is csupán kényszerből tette meg a kabinet, mivel az alkotmánybíróság a hónap elején úgy határozott, hogy alkotmányos az a törvény, amely hatályon kívül helyezi a gyermeknevelési pótlék megkétszerezését augusztus elsejéig elhalasztó, 2020/2-es sürgősségi kormányrendelet, így jövő hónaptól 300 lejre kellene nőnie a jelenlegi 150 lejes szintről a 2–18 éves korosztálynak járó juttatásnak, a fogyatékkal élő kiskorúaknak pedig havi 600 lejt kellene kapniuk – emlékeztet az Erdélyi Magyar Szövetség.
Érdemes időrendben áttekinteni, milyen jogi csűrés-csavarás vezetett a jelenlegi helyzethez. A Hivatalos Közlönyben folyó év január14-én megjelent 14/2020-as törvény megduplázza a gyerekpénzt, 150 lejről 300 lejre.  Rá két napra a kormány sürgősségi rendeletet fogadott el, (OUG 2/2020) ezzel kitolta a törvény hatályba lépésének időpontját 2020. augusztus 1-ig. A parlament június 3-án elfogadott egy törvényt, amellyel visszautasította az említett kormányrendeletet, ezt a törvényt pedig a kormány megóvta az alkotmánybíróságon. Július 15-én az alkotmánybíróság visszautasította a kormány óvását, a döntés július 22-én megjelent Románia Hivatalos Közlönyében is. Mivel ez megtörtént, Iohannis elnök ki kell hirdesse a gyerekpénz emelését augusztusig kitoló kormányrendeletet hatálytalanító törvényt, és ha ez megtörténik, életbe lép az eredeti, a gyereknevelési támogatást megduplázó rendelkezés. Magyarán szólva a kormány eddig mindent megtett, és valószínűleg – a saját maga által kiválasztott – augusztus 1-i határidő után is mindent megtesz majd, hogy ne kelljen emelnie a támogatás összegét, ami viszont egyértelműen törvényszegés lenne. Hogy erről elterelje a figyelmet, valamint hogy elkerülni próbálja a választók szimpátiájának elvesztését, meglebegtették a 15 százaléknyi emelés ígéretét.
Az egyszerre nevetséges és felháborító „emelés” valójában szinte semmit nem javítana a kisgyermekes családok, illetve a nyugdíjasok életminőségén, hiszen a gyermeknevelési támogatás esetében ez mindössze 22 lejt jelent, de nem sokkal jobb a helyzet a nyugdíjak esetében sem.  Románia három évtizeddel a rendszerváltás után is Európa egyik legalacsonyabb összegű támogatását nyújtja a családoknak, és a nyugdíjasok zöme egy ledolgozott élet után sem érezheti a társadalom megbecsült tagjának magát, hiszen jövedelme messze nem elegendő egy nyugodt, felhőtlen öregkorhoz. Jellemző a kormány cinizmusára, hogy a nyugdíjak esetében még csak magyarázni sem akarja az emelés alacsony mértékét. A kabinet ahelyett, hogy az évtizedes leszakadás leküzdéséért mindent megtenne, és valós terveket mutatna fel a helyzet javítása érdekében, napi politikai küzdelmek, filléres alkudozások tárgyává teszi mindkét jövedelemtípust, az állandó bizonytalanság állapotában tartva mind a súlyos adóterheket hordozó, a jövő generációk sorsában kulcsszerepet játszó családosokat, mind pedig az országot évtizedekig verejtékes munkával építő, sok esetben máról holnapra tengődő szépkorúakat – fogalmaz az Erdélyi Magyar Szövetség friss közleménye, amely így folytatódik:  "A tényeket figyelembe véve nem tudjuk elfogadni azt az állítást, hogy nincs anyagi fedezete a gyermeknevelési támogatás és a nyugdíjak valódi emelésének, bár a kormány a járványhelyzetet kihasználva igyekszik ezt az álláspontot érvekkel alátámasztani. Addig a pillanatig, míg Romániában nincs egyszer és mindenkorra eltörölve minden speciális nyugdíj, és amíg például a belügyi szervek dolgozói, a politikai pártok és azok vezetői számolatlanul költhetik a milliárdokat, valamint óriási összegeket emészt fel fizetésük és különleges juttatásaik, mindig van honnan átcsoportosítani a társadalom valódi értéket előállító tagjai életminőségének javítására. A gyermeknevelési támogatás és a nyugdíjak normális mértékű emelése éppen ezért nem lehet politikai alkuk tárgya, ezek tekintetében csak a szakmai érvek, és a politikai konszenzus lehet irányadó. A Néppárt kiáll a társadalom e két legkiszolgáltatottabb csoportja mellett, és továbbra is felemeli hangját érdekeik képviseletében minden lehetséges fórumon. Amennyiben a helyzet nem változik, a Néppárt az állampolgári jogok biztosához fordul, kérve, hogy törvényes lehetőségeivel élve tegyen lépéseket az ügyben."

 

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.