Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Tusványos a Dunán
MÁÉRT - 2020. július 27., hétfő 11:44

Köztudott, hogy a Bálványosi Nyári Szabadegyetemet és Diáktábort 2020-ban a járványhelyzet miatt nem lehetett a szokott módon és helyszínen megtartani.  Pótolni a pótolhatatlant nem lehetséges, ám a „Tusványost” évről évre megszervező csapat egy része úgy gondolta, hogy néhány órára megpróbálja odavarázsolni a „bálványosi folyamat” szellemét és a tusványosi életérzést egy dunai hajóra, amely a nemzet fővárosában, az Országház előtt szelte a habokat.
Július 24-én tartották meg a „Tusványos a Dunán” című, helyzetelemzéssel, esélylatolgatással és jövőfürkészéssel egybekötött baráti találkozót a Zsófia Rendezvényhajón, a Pro Minoritate Alapítvány támogatásával.  „Tusványos ugyan egyedi – elvégre a »világ közepe« –,  de Tusványos barátai azért lehetnek együtt, egy helyen, egy időben az idén is.. Hiszen »Dunának, Oltnak egy a hangja...« – állt a részvevőknek küldött meghívóban, amelyet Németh Zsolt és Toró T. Tibor jegyeztek.
A találkozón ott volt és felszólalt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.