Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
In memoriam Tellmann Jenő
MÁÉRT - 2020. szeptember 13., vasárnap 18:16

Nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra szeptember 9-én a kolozsvári Házsongárdban a neves erdélyi magyar fizikatanárt, aki a hónap első napján hunyt el Mérán.
Tellmann Jenő a néhai lapszerkesztő, közíró Tellmann József fiaként született Szamosújvárott, 1928. október 13-án, és még életében legendává vált. Szülővárosában járt iskolába, érettségi után a kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen tanult, majd nyugalomba vonulásáig a kincses városban tanított fizikát, először a 2-es fiúgimnáziumban, majd a 11-es (ma Báthory István) líceumban. Olyan tanáregyéniség volt, akit nemcsak kollégái, diákjai, de a város magyarsága is csak Csocsóként emlegetett. Ötven tanítványa fizika szakot végzett, 13 fizikából doktorált, 9 egyetemi oktató, 6 tudományos kutató lett, 2 pedig akadémikus, a többi középiskolai tanár. Közülük számosan részesültek különböző szakmai és társadalmi elismerésekben.
Tellmann Jenő több fizika témájú tankönyv és példatár (társ)szerzője. Díjai közül kiemelkedik a 2012-ben kapott magyar állami kitüntetés, az Eötvös József-díj. Egykori tanítványai közül többen járultak hozzá a róla való megemlékezéshez, ez az összeállítás a kolozsvári napilap, a Szabadság honlapján megtalálható. 
Néhai kiváló tanára temetésén részt vett Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.