Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Várván vártuk és követtük az Urat
MÁÉRT - 2020. december 22., kedd 14:55
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a
Királyhágómelléki Református Egyházkerület előző püspöke adventi üzenetet
küldött egykori gyülekezetének, Temesvár hős népének, megosztva azt a széles
nyilvánossággal is. Alább olvasható.
*
Harmincegy évvel ezelőtt valóságos ellenállási mozgalom
alakult ki temesvári gyülekezetünkben. Gyakran hangzik el, hogy akkori
lelkipásztorként „magányos harcomat” vívtam az egyházi és a világi
hatalmasságokkal szemben. Ez a vélekedés távol áll a valóságtól. A Gyülekezet
támogatása és kiállása nélkül és önmagamban semmire sem mehettem volna. A
Gyülekezet közössége, élén a Presbitériummal, egy emberként sorakozott fel
üldözött lelkipásztora és az igaz ügy mellett. Nélkülük nem is lett volna
bátorságom szembeszállni a könyörtelen hatalommal. De az volt a csodálatos,
hogy nem is kellett különösebben meggyőzni őket, hogy mellém álljanak. Amit
tettek, önként, a Lélek indítására, meggyőződésből tették.
A ’80-as évek vége felé a legsötétebb idők köszöntöttek
Románia népére, különösképpen pedig magyarságunkra és egyházainkra. A gyakori
áramszünetek sötétje híven jelképezi az egész ateista, nacionálkommunista
korszak sűrűsödő sötétségét. A már-már elviselhetetlen, mindennapi nélkülözések
és az eluralkodó szegénység az egész társadalmat próbára tették. Ráadásképpen a
válságos gazdasági helyzethez megfélemlítő hatalmi terror, a sötétséghez a
jogfosztottak némasága társult. Reánk, magyarokra kiváltképpen ránk járt a rúd.
Emberi, nemzeti és vallási jogainkat fokozatosan megvonták, megnyirbálták – és
nem volt, aki megvédjen vagy szóljon védelmünkben és érdekünkben. Egyházi
vezetőink, püspökeink is gyarló módon kiszolgálták a Ceauescu diktátor vezette
pártot és kormányzatot, és önfeladó megalkuvással közreműködtek velük egyházaink
és nemzeti közösségünk elnyomásában. A társadalmi közfigyelem elterelésére
irányuló magyarellenes politikai propaganda végletesen felfokozódott. Mindezek
tetejében a Kondukátor meghirdette hírhedt falurombolási tervét, falvak ezreit,
gyülekezeteink százait ítélve halálra. A diktatúra tombolásának kirívó esete
volt az „Oradea-i Egyházkerületbe” érkezett tízezer biblia püspöki segédlettel
való bezúzása és vécépapír gyártására való felhasználása.
Ezen viszonyok között immár nem lehetett hallgatni. Krisztus
mondása szerint: hogyha a tanítványok elhallgatnak, akkor „a kövek fognak
kiáltani” (Lk 19,40). Temesváron sikerült „a hallgatás falát” áttörni, és a
békés ellenállás eszközével szembeszállni a zsarnoki önkénnyel. Ebben a
küzdelemben nagy reformátoraink tanítása és példája lebegett előttünk. „Itt
állok, másként nem tehetek” – mondotta volt Luther Márton az evangéliumi
tanítása visszavonását követelő császárnak. Kálvin János pedig az istentelen
hatalommal szembeni ellenállásról szóló tanítását Péter apostol
bizonyságtételével támasztotta alá: „Istennek kell inkább engedi, hogynem az
embereknek” (ApCsel 5,29).
Az Úr 1989. esztendejében a temesvári „nemes és Szent
eklézsia” Istennek engedelmeskedett inkább, mintsem a fenyegető egyházi és
világi hatóságoknak, valamint a hatalmaskodó főpapoknak, titkosszolgáknak és
pártkatonáknak. Igazságérzete, Istenbe vetett hite és Krisztusa iránti
engedelmessége tette képessé arra, hogy a hosszúra nyúló zaklatások és
megfélemlítések közepette ne hátráljon meg, és ezáltal várva várt Megváltója
születésének ünnepén, 1989 karácsonyán a hozzá csatlakozó temesvári néppel
együtt a Ceau?escu-diktatúra heródesi uralmát megdöntse, és kivívja a
szabadságot. Országunk megszenvedett népének és ereje fogytán lévő
magyarságunknak, valamint református közösségünknek nagy örömére ekképpen
tudott áldott eszközévé válni szabadító Krisztusának.
A sötétség, a hazugság és a némaság hatalmával bátran
szembeszegülő gyülekezeti ellenállás közkeletű elnevezéseként szoktuk emlegetni
„Temesvár ostromát”. Elkeseredett önvédelmünk valóságos ostromállapotot
jelentett. Habakuk próféta szavait idézve akkori helyzetünket ekképpen
jellemezhetjük: „Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy
lássam, mint szól hozzám, és mit felel panaszomra” (Hab 2,1). Az 1989-es
események elemzésekor sok más tényező mellett általában elsikkad az áprilistól
decemberig, a kicsiny református templomunkban elhangzott igehirdetések
rendkívüli jelentősége, a népfelkelés előkészítésében játszott szerepe.
„Őrhelyén”, az ostromlott vár „bástyáin” állva és hadakozva temesvári
gyülekezetünk hívő népe Isten szavára figyelt, szorongatott helyzetében az Ő
igéjét hallgatta, válaszát és eligazítását kérte. Vasárnapról vasárnapra egyre
növekvő létszámban gyülekezett össze Isten házában, sokszor már csak a
templomfolyosón jutott hely a sokaság számára, az utolsó időszakban pedig
rendőrök és civilruhás karhatalmisták sorfala között kellett keresztülmenniük,
kitéve magukat az esetenkénti igazoltatásnak – de ennek ellenére eljöttek, és a
bizonyságtétel erejével sereglettek fel a temesvári Sionra. Egyetemi város
lévén, a temesvári templom igehallgató gyülekezetét Erdély minden részéből
származó diákok, valamint idelátogató családtagjaik is gyarapították. A
közérdekű hírek és az elkövetett igazságtalanságok hallatán a
testvérfelekezetek számos tagja is eljött templomunkba. Mondhatni „készenléti
állapot” alakult ki gyülekezetünkben, melynek hátterét és hitbeli erőforrását
Istennek élő Igéje biztosította. „Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád” –
mondottuk Sámuel szavával (1Sám 3,9), és az igazságos Isten felbátorította
szívünket a szólásra, a cselekvésre és az elszánt kiállásra.
Abban a rendkívüli adventben a születendő Krisztus várása
sajátos társadalmi, történelmi tartalommal telítődött. „Várjad az Urat, légy
erős, bátorodjék szíved, és várjad az Urat” – hangzott a zsoltárban (Zsolt
27,14). És amikor ezt hallottuk, akkor kimondva vagy kimondatlanul Izráel
Messiás-váró reménységével mentünk Jézus elébe, mint aki „segítségünk és
pajzsunk” a megpróbáltatás idején (Zsolt 33,20), és „hadakozik érettünk” a
túlerőben lévő ellenség, az istentelen diktatúra ellen (5Móz 1,30). Utóbb
visszatekintve bizton elmondhatjuk, hogy azokban a vészterhes hónapokban a
forradalom „a levegőben lógott”, a szabadító Krisztus „az ajtónk előtt állott,
és zörgetett” (Jel 3,20). „Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és
meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros
fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet” (Zsolt 40,
2-3). Adventi váradalmunkban nem csalatkoztunk, az Ige beteljesedett.
Tisztesség és hálaadás érette Istennek!
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat
Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013 © Minden jog fenntartva.
|