Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Magyar nap Eszéken
MÁÉRT - 2021. szeptember 17., péntek 16:15

Az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület 22. alkalommal rendezte meg az Eszéki Magyar Napot. A kiállítóstandoknál magyar ételeket és kézműves termékeket árultak, a színpadon pedig népi tánccsoportok váltották egymást.
Szombaton zajlott az eszék-rétfalusi Népkör Magyar Kultúregyesület legnagyobb rendezvénye, az Eszéki Magyar Nap, melyre szokás szerint az Ante Starčević téren került sor.
- Tavaly a koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megtartani az Eszéki Magyar Napot, legnagyobb programunkra akkor csak egy kiállítással emlékeztettünk. Az idén viszont elhatároztuk, hogy mindenképpen megtartjuk, hogy úgymond megajándékozzuk vele közösségünket – mondta Magdika Dániel, az egyesület elnöke, hozzátéve, céljuk az első magyar nap megszervezésével az volt, hogy összefogják a város és a régió magyarságát, illetve hogy bemutassák a többségi nemzetnek a magyar hagyományokat, kultúránkat és gasztronómiánkat.
 
Magyar ételek és kézimunkák a kirakodóvásárban
A kirakodóvásáron ezúttal is magyar egyesületeink és kisiparosaink népszerűsítették portékáikat: magyaros ételek, dísztárgyak, kézimunkák szerepeltek a kínálatban.  
Magyarságunk jelentős része a Drávaszögben él, de számos kultúregyesület működik Horvátország-szerte, így az idei rendezvényen részt vett a pólai Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület is. Bemutatkozott még standjával az eszéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék és az eszéki magyar főkonzulátus is.
Az első fellépők a gyerekek voltak, a csúzai, az ójankováci és a kórógyi kultúregyesületeink gyermektánccsoportjai mutattak be táncjátékokat. Majd sor került a program egyik látványos részére, a felvonulásra. A nézők gyönyörködhettek a résztvevő együttesek díszes népviseletében.
 
A megnyitó
A műsort Jankovics Róbert, magyarságunk parlamenti képviselője és Fuzik János eszéki magyar főkonzul nyitotta meg, akiknek Magdika Dániel, a Népkör KE elnöke emlékplakettet adományozott.
A kultúrműsor második részében elsőként a Népkör kórusa állt színpadra, majd a felnőttek alkotta tánccsoportok következtek.
Felléptek az ójankováci, csúzai és kórógyi magyar népi tánccsoportok, a pécsi Ércbányász rézfúvós-zenekar és a pécsi mazsorettek, a budapesti Vadrózsa néptáncegyüttes, illetve a házigazdák, a Népkör tánccsoportja is előadta koreográfiáit.
Miután az utolsó szereplők is lejöttek a színpadról, a téren kezdtek csárdásozni. Ebben a táncban már nemcsak azoknak volt helyük, akik népviseletben voltak, hanem bárki beállhatott, így egy igazán látványos, az egész teret betöltő körtánccal zárult az idei Eszéki Magyar Nap.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.