Pázmaneum Polgári Társulás
Tisztújító közgyűlést tartott a Pázmaneum Társulás
Külhoni civil szervezetek - 2021. október 28., csütörtök 13:20

Dunaszerdahelyen tartotta tisztújító közgyűlését a Pázmaneum Társulás, miután az alapítóelnök ThDr. Karaffa János lelkiatya ez év júniusában visszaadta lelkét a Teremtőjének.

Az immár tizenhat éve alapított polgári társulás közgyűlésén egyházi és világi személyek is részt vettek. A közgyűlést imával kezdték, majd meghallgatták az eddigi ügyvezető elnök beszámolóját és terveit az erre az évre vonatkozóan. Megegyeztek abban a jelenlevők, hogy a Társulás hitvallását, amely a felvidéki magyar katolikusok szolgálatáról szól, a továbbiakban is szeretnék folytatni.
Megválasztásra került a Pázmaneum elnöksége PaedDr. Farkas Zsolt, Sárai Attila, Galgóczi Rudolf, Lépes Lóránt személyében, illetve a Társulás elnökének Karaffa Attilát nevezték ki. Ugyancsak megválasztották az Ellenőrző bizottság tagjait is Farkas Gábor, Sörös Erik, Szalay Dávid összetételében, illetve az Ifjúsági tagozat elnökét Sörös Erik személyében, a Családi tagozat vezetőinek Méri Andreát és Méri Lajost, illetve a Pázmaneum titkárát Szalay Dávidot. A külügyi kapcsolatokkal Galgóczi Rudolf atya lett megbízva.
A megválasztott elnökségnek célul tűzte ki a továbbiakban is az önálló jogkörrel megbízott magyar püspök kinevezését, illetve Jópásztor vasárnapján a Komáromi Imanapok imakilencedek keretén belüli megszervezését, amelyen egy vándorkeresztet is elindítanak a felvidéki egyházközségekbe. ebben az évben is kiadásra kerül majd a Regnum Marianum Kalendárium, valamint a Széchenyi öröksége című rajzpályázat lezárása és az Esterházy János megemlékezés.
Mindannyian egyet értettek abban, hogy a jövőben is várják a lelkiatyák mellett a világi személyek jelentkezését is soraikba és az imaszövetség segítségével a Felvidék bármely pontján jelentkezők így bekapcsolódhatnak a vallásos és társadalmi rendezvények megszervezésébe.
Ugyancsak egy közös Nyilatkozatban kiadásában is egyetértettek, amelyben Ferenc pápa szlovákiai látogatására, a magyar püspök kérdésére, illetve a nemrégiben létrejött egységes magyar politikai képviseltre reagálnak majd.
Látogatást tettek a közgyűlés tagjai a MOL Arénában található Szent György kápolnában is, ahol Karaffa János által ima is megtalálható, amelyet a DAC csapatának írt. A rövid ima után megtekintették a létesítményt, majd kilátogattak a júniusban elhunyt alapítóelnök sírjához is.

1 csatolt kép
A DACstadion kápolnájában
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.