Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Tisztújító közgyűlés Dályhegyen
MÁÉRT - 2021. november 5., péntek 11:16

A Petőfi Sándor nevét viselő művelődési egyesületet a hegyháti magyarok 2000-ben alapították azzal a céllal, hogy ápolják és megőrizzek a helyi magyarság kultúráját, hagyományait. Az elmúlt két évtizedben ez sikerült is, és tevékenységüknek köszönhetően kis kulturális szigetük értékeit másokkal is megismertették, ehhez pedig kiváló „eszközként” szolgál népes tánccsoportjuk, mely bármerre is járt, nagy sikert aratott/arat.
A színpompás népviseletükről is ismert egyesület tagjai a hétvégén tartották meg soros tisztújító közgyűlésüket, melyen szervezetük jövőbeli céljait is megvitatták.
Az összejövetelen Hugyik Imre elnök foglalta össze az elmúlt négy év gazdag tevékenységét. A beszámoló után a tisztújítás következett. A tagok elégedettek az eddigi vezetőség munkájával, ezért az egyesület élén nem történt változás. Az szervezetet a következő négy évben is Hugyik Imre vezeti majd, az alelnöki tisztségét pedig Tóth Julianna tölti be továbbra is.
- Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a tagok megbíztak egy újabb mandátummal, igyekszem az egyesületet a továbbiakban is legjobb tudásom szerint vezetni. Legfőbb célunk, hogy a magyarság itt, a Hegyháton is megmaradjon, amihez a magyar és a horvát kormány támogatásának köszönhetően adottak a feltételek - mondta Hugyik Imre, a szervezet régi-új elnöke, aki hozzátette, hogy ezúton is szeretne köszönetet mondani mindenkinek, aki valamilyen módon hozzájárult az egyesület munkájához, az elnök szerint külön köszönet illeti a HMDK vezetését, melynek tagjai mindent megtettek azért, hogy felépüljön a kultúrotthonuk, amivel régi álmuk valósult meg.
A közgyűlésen jelen volt magyarságunk parlamenti képviselője, Jankovics Róbert is, aki további támogatásáról biztosította az egyesületet.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.