Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Sikeres volt a 2021-es esztendő az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület számára
MÁÉRT - 2022. január 10., hétfő 13:15

Hivatalos bejegyzésének hetedik évfordulóján vont mérleget a sepsiszentgyörgyi székhelyű Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület. Igen mozgalmas első öt év után a hatodikra árnyékot vetett a koronavírus világjárvány, ám a tavalyi esztendő – a megszorítások dacára – ismét sikeres volt.
A koraújkori Erdély társadalmi felépítésének címertani megjelenítése című előadásával a szervezet elnöke, dr. Szekeres Attila István heraldikus részt vett az október 20–23-a között Madridban tartott 34. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson. Ugyanakkor képviselte az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesületet a Genealógiai és Heraldikai Világszövetség küldöttgyűlésén. Szintén akkor és ott tartotta éves közgyűlését a Nemzetközi Címertani Akadémia, melynek Szekeres levelező tagja.
Az egyesület sikeres korábbi nemzetközi szerepléseken van túl. Elnöke előadással vett részt a 32. és 33. Genealógiai és Címertani Világkongresszuson 2016-ban Glasgowban, illetve 2018-ban a franciaországi Arrasban, a 27. Zászlótudományi Világkongresszuson 2017-ben Londonban, 2018-ban a lengyelországi Cieszynben a 4. Európai Címer- és Zászlótudományi Konferencián, 2019-ben Varsóban a Nemzetközi Genealógiai Akadémia 11. tudományos kollokviumán. (2020-ban a nemzetközi szakkonferenciák elmaradtak.)
2021-ben az egyesület közreműködésével kis székely címersarok is helyet kapott a csíkszéki Szépvízen kialakított, augusztus 14-én felavatott Székely Határőr Emlékközpontban. A lépcsőfeljáróban többek között régi és új székely címerek, valamint a székely székek címerei tekinthetők meg. Július 29-én, a Román Királyság bővített címerének a Hivatalos Közlönyben való megjelenése százéves évfordulóján az egyesület megemlékező előadást szervezett Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumnak időlegesen helyet adó Lábas Házban.
Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület partnere volt két zászlókiállításnak, melyek megnyitóján a szervezet elnöke tárlatvezetést tartott: március idusán a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központban, valamint október 8-án Zabolán, a Mikes-kastély rendezvénytermében, ahol a Csángó Néprajzi Múzeum gyűjteményének részét képező magyar történelmi zászlók rekonstrukcióit sorakoztatták fel.
A Miklósvár első írásos említésének 810. évfordulója alkalmából július 25-én tartott ünnepségsorozatot előadással támogatta az egyesület, elnöke székely jelképekről értekezett a Kálnoky-kastélyban. Szintén tavaly a Wegener Pro Sanitate Alapítvánnyal partnerségben a székelyek régi és új jelképeiről tartott előadást Kézdivásárhelyen a Tudástár előadás-sorozat keretében, október 4-én.
Az egyesület adományaként tervezte a nagygalambfalvi Kányádi Sándor Általános Iskola címerét Szekeres Attila István, aki be is mutatta azt a tanoda névadó ünnepségén, szeptember 12-én. Szintén a szervezet adományaként tervezett címert a heraldikus a Kiskereki Református Egyházközségnek. Előadást tartott online Keöpeczi Sebestyén József (1878–1964) címerművészről a Moldovai Köztársaságban szervezett 15. Heraldikai Szimpóziumon Az erdélyi magyar heraldikus, aki véglegesítette Nagy-Románia címerét címmel. A szeptember 1. – október 2. között Jászvásárban szervezett XXIII. Monumentul nemzetközi műemlékvédelmi szimpóziumon Félévezredes címeregyüttes a székelydályai református templom szentélyében címmel tartott szintén online előadást.
Végül Szekeres bemutatta madridi előadását november 14-én Vízaknán is, az Ars Hungarica 2021 – Nagyszebeni magyar kulturális fesztivál rendezvénysorozat keretében, melynek partnere volt az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület is.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.