Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Az EMNT Küldöttgyűlésének zárónyilatkozata
MÁÉRT - 2022. május 9., hétfő 09:23

Mi, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) 2022. május 7-én Sepsiszentgyörgyön megtartott Küldöttgyűlésének résztvevői, erdélyi magyar közösségünk jövője iránt érzett felelősségtudattal, nemzeti közösségünk és önrendelkezési harcunk iránti elköteleződéssel, kinyilvánítjuk:
1.) A világunk korábban ismert rendjét és a megszokott életünket gyökerestől felforgató, pusztító koronavírus-járványt követően minden erőnkkel azon vagyunk és leszünk, hogy a közegészségügyi veszélyhelyzet, valamint az abból eredő korlátozások által megtépázott közösségi életünk, kulturális-közéleti eseményeink és szerveződéseink új erőre kapjanak, visszanyerjék korábbi lendületüket, s betöltsék azon közösségépítő szerepüket, melyért szerveződéseink életre hívták azokat. Tesszük ezt annak tudatában, hogy az EMNT – irodahálózatán és helyi szervezetein keresztül, társadalmi beágyazottságának köszönhetően – meghatározó szerepet tölt be az erdélyi magyarság mindennapjaiban, közéleti, közszolgáltatói, közművelődési és kulturális szinten egyaránt.
2.) A jelenleg is zajló romániai népszámlálás kapcsán arra kérünk minden erdélyi magyart, hogy éljenek a népszámlálási kérdőív önkitöltési lehetőségével, mely a legbiztosabb módja annak, hogy közösségünk számarányát a lehető legpontosabban meghatározzák, és arra buzdítunk mindenkit, hogy az önkitöltés során, valamint a számlálóbiztosok által végzett lekérdezés folyamatában is vállalják bátran és jogos büszkeséggel magyarságukat, anyanyelvüket és felekezeti hovatartozásukat! Az EMNT Demokrácia-központok hálózatának munkatársai – miként tették azt eddig is – az előttünk álló időszakban is segítenek a kérdőívek pontos és szakszerű kitöltésében. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel felhívjuk erdélyi magyar közösségünk figyelmét a népszámlálás sorsdöntő szerepére. Történelmi feladatunk annak elősegítése, hogy mind megszámláltassunk, és híjával ne találtassunk.
3.) Magyarország Kormányának stratégiai partnereként irodahálózatunk munkatársai a továbbiakban is segítenek a könnyített honosítási eljárás során magyar állampolgárságért folyamodók iratcsomóinak összeállításában, továbbá minden más, a magyar állampolgársághoz kapcsolódó ügyintézésben. Öröm és megtiszteltetés ezen nemes feladatból részt vállalni, s hisszük, hogy munkánk eredménye nemcsak az elmúlt tíz év során – segítségünkkel – honosult több mint negyedmillió új magyar állampolgár lélekszámában, hanem a határok feletti nemzetegyesítés mindinkább kiteljesedő sikerében is mérhető.
4.) Mély aggodalommal figyeljük a szomszédságunkban kitört rémisztő háború eseményeit, melynek következményeként milliók kényszerülnek elhagyni otthonaikat, s amely a 20. század véres viharai után – a nagyhatalmi csatározásoknak tulajdoníthatóan – ismét elhozta Európába az értelmetlen vérontást, tovább gyarapítva a jelenkori válságok sorát. A magyar nemzet tagjaiként, hányattatott történelmi múltunk ismeretében, pontosan tudjuk, hogy egy háborúnak csak vesztesei vannak, s megvallva az emberi élet mindenek feletti értékét, a lehető leghatározottabban elítélünk mindennemű erőszakot. Elmenekült és a háború földjén maradt kárpátaljai magyar testvéreinket, miként a menekültek egész sokaságát – nemzeti és felekezeti hovatartozásuktól függetlenül – messzemenő szolidaritásunkról biztosítjuk, s a továbbiakban is minden rendelkezésünkre álló eszközzel e véres konfrontáció elszenvedőinek megsegítéséért munkálkodunk. A békének nincs alternatívája!
5.) Felismerve a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Szövetség parlamenti frakcióinak összefogásából adódó történelmi lehetőséget, szorgalmazzuk egy kisebbségi törvénytervezet benyújtását Romániai parlamentjébe, mely hathatós eszköz lehet az EMNT által képviselt integrált autonómiaprogram gyakorlati megvalósításához. Megalkuvást nem tűrve kiállunk közösségi önrendelkezésünk, a magyarság társnemzeti és államalkotó közösségi státuszának biztosítása, a román—magyar kapcsolatok felélénkítése és a tanügyi autonómia képviselete mellett. Megalakulásunktól kezdve valljuk, s jelen nyilatkozatunkban is megerősítjük, hogy közösségi problémáink megoldására és a nemzeti sorskérdéseinkre adható egyetlen, jövőt biztosító felelet: az autonómia. Ennek szellemében szorgalmazzuk a 2018 januárjában elfogadott, hárompárti autonómianyilatkozat cselekvési tervének mihamarabbi kidolgozását. A Kolozsvári nyilatkozat 30. évfordulója szolgáljon különleges alkalmat arra, hogy új lendületet adjon autonómiatörekvéseinknek az önrendelkezés nemes ügyének együttes felkarolására!
Figyelemmel követve a hazai, a Kárpát-medencei és az európai közélet, valamint teljes nemzetünk sorsának alakulását, nem feledve, hogy erdélyi közösségünk megkerülhetetlen és szerves részét képezi a világ magyarságának, ezáltal pedig a végbemenő kedvező folyamatok is döntő hatással vannak jövőnkre nézve, örömmel nyugtázzuk és üdvözöljük:
6.) Az Orbán Viktor által vezetett magyarországi nemzeti erők elsöprő győzelmét az áprilisi országgyűlési választások alkalmával, melynek eredményeként a Magyar Országgyűlés Nemzetgyűléssé lépett elő, s mely garanciáját jelenti a tizenkét évvel ezelőtt megkezdett nemzetépítés folytatásának. Örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy az EMNT irodahálózatának munkatársai, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és az Erdélyi Magyar Szövetség képviselői a regisztrációs folyamatban kifejtett munkájukkal, valamint a levélszavazatok begyűjtése és biztonságos célba juttatása által maguk is hozzájárultak e megkérdőjelezhetetlen siker eléréséhez. Köszönjük annak a közel hetvenezer erdélyi magyar állampolgárnak a kitüntető bizalmát, akik reánk bízták levélszavazataikat, hogy azok így – munkatársaink révén – biztonságban és időben célba érjenek Magyarország csíkszeredai és kolozsvári Főkonzulátusára!
7.) Üdvözöljük az Erdélyi Magyar Néppárt és a Magyar Polgári Párt fúziós szándékát, noha tényleges egyesülésüket – politikai okokból és háttérhatalmi módszerekkel – a román bíróság egyelőre akadályozza. Mindazonáltal meg vagyunk győződve, hogy az erdélyi magyar nemzeti oldal egységének hosszútávon semmi és senki nem szabhat gátat.
8.) Üdvözöljük székely politikai foglyaink – Beke István és Szőcs Zoltán – szabadon bocsátását, ugyanakkor egyetlen pillanatra sem feledhetjük, hogy Románia az az állam, ahol mondvacsinált okokból tisztességes magyar embereket börtönözhetnek be, s ahol újra és újra ellenségképet gyárthatnak magyarokból, székelyekből vagy épp nemzeti jelképeinkből – ha a román politikai érdek éppen úgy kívánja. Épp ezért jogvédő, jogérvényesítő és monitoring típusú munkánkat a jövőben is töretlenül folytatjuk.
9.) Üdvözöljük annak a nagyszabású aláírásgyűjtésnek a sikerét, melyet a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezett a nemzeti régiók érdekében. Reméljük, hogy ezen európai polgári kezdeményezés nem jut a FUEN és az RMDSZ kisebbségvédelmi polgári kezdeményezésének a sorsára. Nemzetközi kapcsolatrendszerünk mozgósításával, mi magunk is kiállunk érte.
Elfogadva az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Küldöttgyűlése által.
Sepsiszentgyörgy, 2022. május 7.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.