Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
A HMDK Gazdaköre is részt vett a búzaösszeöntő ünnepségen
MÁÉRT - 2022. augusztus 22., hétfő 15:33

Múlt pénteken rendezték a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program búzaösszeöntő ünnepségét Hajdúnánáson (Magyarország), melyen a HMDK Gazdakörét Szabó Attila, az egyesület elnöke és néhány gazdakörtag képviselték.  
 
 
A Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program idei búzaösszeöntő ünnepségét pénteken tartották a hajdúnánási Kendereskertben. A Kárpát-medencei magyar gazdák egyik legjelentősebb karitatív kezdeményezésévé vált mozgalom résztvevőit levélben köszöntötte Orbán Viktor miniszterelnök. A Nyitrai Zsolt miniszterelnöki biztos által felolvasott levélben a kormányfő elismerését fejezte ki, hogy a gazdák, csakúgy, mint 1956-ban, ma is mindent megtesznek azért, hogy kenyér kerüljön a magyar családok asztalára. „Ennek szimbóluma a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program, amely több mint egy évtizede gyűjti össze a magyar gazdák adományait az egész Kárpát-medencéből, és aminek köszönhetően évente közel százezer nehéz sorú magyar gyermeknek és családnak jut kenyér” – írta Orbán Viktor, aki egyidejűleg köszönetet mondott a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ), a Magyarok Kenyere Alapítványnak és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarának (NAK), hogy az idén is megszervezték a jeles eseményt.  
Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt mondta, a Magyarok kenyere program a Kárpát-medencei magyar gazdatársadalom meghatározó eseményévé vált. Tavaly 8000 Kárpát-medencei gazda 1100 tonna kenyérgabonát adott össze, amiből 100 ezer rászoruló családnak biztosítottak kenyeret – mondta, hozzátéve: „mindannyian egy kenyéren vagyunk”. Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke azt mondta, a Magyarok kenyere programmal 12 éve hitet tettek a Trianon által szétszabdalt ország lelki egyesítése mellett. A 15 millió búzaszem program több mint adományok gyűjtése: erősíti a köteléket, ami a nemzeti összetartozás alapja – hangoztatta.  
Az ünnepségen a hazai és a határon túli gazdák képviselői is ott voltak. A HMDK Gazdaköre is évek óta részt vesz a Magyarok kenyere programban. Szervezetünket, valamint a horvátországi magyar gazdákat Szabó Attila elnök és a szervezet néhány tagja képviselték.  
Szabó Attila lapunknak nyilatkozva elmondta, a program keretében segítenek a rászorulókon, ami szép és fontos feladat, másrészt ezáltal is erősítik az összetartozást a Kárpát-medencében élő magyar nemzettársainkkal.  Az ünnepélyen nagyméretű dézsába öntötték a kis zsákokban magukkal hozott búzaszemeket, majd a tetejére helyezték a kenyérkészítés elengedhetetlen adalékait: a Felvidékről érkezett kovászt, a Parajdról hozott sót és a kárpátaljai vizet. Mindezt megáldották a történelmi egyházak képviselői.
A HMDK Gazdakörének tagjai augusztus 5-8. között a romániai (partiumi) Nagykárolyban is jártak, ahol borászati rendezvényre került sor. A program keretében kóstolót, bormustrát, valamint borászati

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.