Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Jankovics: „Jó év következik az újbezdániak számára
MÁÉRT - 2022. október 28., péntek 14:01

Újbezdánban az elavult villanyhálózat évek óta problémákat okoz, rossz idő esetén az öreg vezetékek áramszünetet idéznek elő. Jankovics Róbert, magyar parlamenti képviselő közbenjárásának köszönhetően idén sor kerül a hálózat felújítására. A további tervek között szerepel a vízvezetékrendszer kiépítése, parkoló kialakítása a templomnál, az ún. tanári lakást pedig a helyi tűzoltó-egyesület rendelkezésére bocsátanák.
A Baranyaszentistváni (Petlovaci) járáshoz tartozó Újbezdánban öt évvel ezelőtt került sor utoljára jelentősebb infrastrukturális fejlesztésre, akkor utcáinak az útburkolatát újították fel. Renoválásra szorul a település villanyhálózata is, az áramot hatvan évvel ezelőtt vezették be Újbezdánba, azóta nem történt jelentős felújítás.  
- Évek óta nagy gondot jelent lakosaink számára, hogy esős, szeles idő következtében az öreg vezetékek áramszünetet idéznek elő. Hosszú ideje próbáljuk elérni az illetékeseknél, hogy újítsák fel a villanyhálózatot. Két évvel ezelőttig nem történt semmi, amikor is parlamenti képviselőnk, Jankovics úr meggyőzte a HEP illetékeseit, hogy igenis szükség van a felújításra – nyilatkozta lapunknak Pálinkás Krisztián, a Baranyaszentistváni Járási Tanács tagja, a járási magyar kisebbségi önkormányzat elnöke.
Hozzátette, a szolgáltatóvállalat regionális igazgatójával való tárgyalás után, az újbezdáni magánszemélyek hozzájárulásainak a begyűjtését követően, vagyis két hete elkezdődött a felújítás.
Parlamenti képviselőnk, Milan Knežević, a Baranyaszentistváni járás elöljárója és Pálinkás Krisztián múlt szerdán tekintették meg a projekt kivitelezésének első lépéseit.
A munkafolyamat első fázisaként az új villanyoszlopokat helyezik el a falu utcáiban, amit a vezetékek elhelyezése, illetve a vezetékek házakra való rácsatlakoztatása követ majd.
Az új hálózat sikeres műszaki ellenőrzése után a tervek szerint a járás az elavult közvilágítást is felújíttatja majd, élhetőbbé téve a falut az újbezdániak számára.
- Eddigi képviselői megbízatásom alatt ennél a projektnél volt szükség a legtöbb apró lépésből álló munkára, amely három éve tart, s csak most lett látható eredménye. Együtt örülünk az újbezdániakkal, és azt kívánom, hogy az év végéig fejeződjön be a munkálatok összes fázisa. Sajnos Újbezdánban óriási a közüzemi infrastrukturális lemaradás, azon dolgozunk, hogy 2023 első felében elkezdjék a vízvezetékrendszer kiépítését is, méghozzá teljes egészében uniós forrásokból. Ezenkívül foglalkozunk az ún. tanári lakás ügyével is, hogy azt a helyi tűzoltó-egyesület rendelkezésére lehessen bocsátani. Mindemellett egy parkolót is szeretnénk kialakítani a templom mögötti udvar helyén, amelyet a Magyarok Otthonában rendezett programokra látogatók is használhatnának – nyilatkozta lapunknak az újbezdáni beruházások kapcsán Jankovics Róbert. (ti)

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.