Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
Újévi rendezvény: Petőfitől Petőfiig
MÁÉRT - 2023. január 2., hétfő 08:12

A közmegegyezéssé szilárdult irodalomtörténeti adalék szerint Petőfi Sándor, a magyar irodalom óriása, a nemzet költője 1823. január 1-jén, azaz éppen kétszáz éve született meg Kiskőrösön. (Mind az időpont, mind a helyszín vitatott, a szakirodalom egy része a szomszédos Szabadszállást tartja szülőhelyének, születését pedig 1822. decemberének valamelyik utolsó napjára teszi, de csak annyit sikerült mindmáig dokumentálni, hogy 1823. január 1-jén keresztelték meg és anyakönyvezték Kiskőrösön Petrovics Alexander néven.)
A költőfejedelem születésének bicentenáriumán, a meghirdetett emlékév eseményeként a nagyváradi Magyar Polgári Egyesület megemlékezést tartott a bihari metropoliszövezet két Petőfi-szobránál, biciklitúrával kötve össze a két helyszínt: a megyeszékhely Váradolaszi negyedében, a Schlauch-kertben álló büsztöt és az onnan tíz kilométerre található félixfürdői térplasztikát. A mai Petőfi-parkban három évtizede áll Farkas József műkőből készült portréja, amelyet a helytörténészek szerint eredetileg a Bunyitay-ligetben állítottak fel 1962-ben. Az alkotóról és művéről keveset tudni, a mellszobor egy idealizált Petőfi-képet közvetít, március 15-én rendszeresen megkoszorúzzák.
A koradélutáni rendezvényen Nagy József Barna, az MPE elnöke köszöntötte a megjelenteket – köztük Tőkés László püspököt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét –, majd rövid vázolta Petőfi Sándor kalandos életútját és tragikus végzetét, méltatva gazdag életművét és annak korszakos irodalmi jelentőségét. Különös adaléka ennek a rövid, alig 26 évet felölelő életpályának, hogy amiként a születése körülményei vitatottak, úgy az 1849. július 31-én bekövetkezett csatatéri eltűnése is. A szónok újévi jókívánságokkal zárta beszédét, majd a Váradi Dalnokok nevű dalárda és az emlékezők közösen énekelték el Petőfi több megzenésített költeményét, ezek ma már a magyar dalkincs széles körben ismert és rendszeresen elhangzó darabjai.
A napos, tavaszias időjárás ellenére elég kevesen vállalkoztak az ezt követő kerekezésre, de voltak, akik autóval mentek ki a Várad melletti Félixfürdőbe, hogy felkeressék az üdülő központi parkjában szerénykedő Petőfi-szobrot, ami 1972 óta áll ott, az élesdi születésű román szobrászművész, Rodica Stanca Pamfil (1935–2005) expresszionista alkotása.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.