Erdélyi Magyar Szövetség
Az EMSZ célja: erős erdélyi magyar önkormányzatok
MÁÉRT - 2023. március 22., szerda 20:09

Kolozsváron tartott sajtótájékoztatót Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség újonnan megválasztott elnöke, Csomortányi István, az EMSZ országos alelnöke, a szervezet ügyvezető elnöke és Csorba Szilárd, az EMSZ ifjúságpolitikáért felelős országos alelnöke – közölte ma a párt sajtóirodája.
A sajtóesemény kezdetén Zakariás Zoltán felidézte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) fúziójából létrejött EMSZ bejegyzési folyamatának részleteit, majd megállapította: az új párt létrejöttével leegyszerűsödött az erdélyi magyar politikai paletta, az EMSZ célja pedig továbbra is a politikai pluralizmus és a választás szabadságának biztosítása. „A kezdetektől kihangsúlyoztuk: számunkra a legfontosabb az Erdélyben és az önkormányzatokon belüli politizálás, s továbbra is az a célunk, hogy munkánk révén olyan erős önkormányzatokat teremtsünk, amelyek erdélyi magyar közösségünk megmaradásának elősegítői lehetnek. Soha nem tagadtuk, hogy szükség van az erdélyi magyarok bukaresti képviseletére is, ám erre mi kizárólag eszközként, nem pedig célként tudunk tekinteni. A parlamenti képviselet feladata, hogy törvényi feltételeket biztosítson az önkormányzatok hatásköreinek kiszélesítéséhez, ami azért is kiemelt jelentőségű, mert kívánt önrendelkezésünk alapjait épp ezek az önkormányzatok adják majd” – jelentette ki Zakariás Zoltán.
A pártelnök hozzátette: az EMSZ polgármesterei bebizonyították, hogy jó gazdái településeiknek, irányításuk alatt pedig átlátható, fejlődő, jól tervezett jövőképpel rendelkező, és a kivitelezésben is az élen járó önkormányzatokat láthatunk. Újságírói kérdésre válaszolva Zakariás Zoltán elmondta: kívánatosnak látja a 2024-es romániai választásokra vonatkozóan és a magyar–magyar párbeszéd eredményeként egy keretmegállapodás megkötését az EMSZ és az RMDSZ között, ugyanakkor emlékeztetett, hogy bár 2020-ban nem volt ilyen megállapodás, az EMSZ – akkor még választási szövetségként – mégsem indított jelölteket ott, ahol ez a magyar képviselet sikerét veszélyeztette volna. „Mindig és minden körülmények között a magyar közösség érdekeit, nem pedig a pártérdeket tartjuk szem előtt, egy ilyen magyar–magyar megállapodás létrejötte pedig nem rajtunk fog múlni” – jelentette ki az EMSZ elnöke.
 A sajtótájékoztatón elhangzott: a párt megkezdte az önkormányzati választásokra való felkészülést, az újonnan létrejött elnökség pedig Csomortányi Istvánt bízta meg az ügyvezető elnöki feladatok ellátásával. „Az EMSZ megalakulásával az erdélyi magyar nemzeti oldal egyesült, az EMNP és az MPP fúziójából létrejött szervezet pedig a garanciája a választás szabadságának. Érezzük felelősségünk súlyát, ugyanakkor büszkén állíthatjuk, hogy egyértelmű fejlődés tapasztalható azon önkormányzatok esetében, ahol a választópolgárok az EMSZ jelöltjeinek szavaztak bizalmat” – jelentette ki Csomortányi. A jövő évi önkormányzati választás kapcsán a politikus rámutatott: nem szabad azokat a 2020-as hibákat újra elkövetni, amelyek következtében, valamint az RMDSZ elhibázott stratégiája nyomán fontos szórványtelepüléseken és megyékben meghiúsult a magyar képviselet. „Eddig 120 erdélyi közigazgatási egységben (községben, városban, megyében) jöttek létre az EMSZ helyi alakulatai, célunk pedig a szervezeti háló további erősítése. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el az olyan fontos ügyek képviseletéről és napirenden tartásáról sem, mint a nyelv- és a szimbólumhasználat, az oktatási autonómia vagy épp a drámai méreteket öltött népességfogyás. Mindezekről őszintén és hatékonyan csak egy politikailag plurális környezetben lehet beszélni, így nem ígérhetünk mást, csak megkezdett munkánk folytatását” – mondta az alelnök.
Mint ismeretes, az EMSZ március 18-án tartotta első Országos Küldöttgyűlését Székelykeresztúron, ahol a szervezet elnökének Zakariás Zoltánt, a párt parlamenti képviselőjét választották, elnökhelyettesnek Kátai Attilát, alelnököknek pedig Bálint Józsefet, Csomortányi Istvánt, Csorba Szilárdot, Györgyi Attilát, Mosdóczi Vilmost, Sorbán Attila Örsöt és Toró T. Tibort. Az Országos Küldöttgyűlésen bemutatásra került az EMSZ új, a jelenlévők elsöprő többsége által elfogadott szimbóluma is, mely egy piros-fekete korongon szereplő ezüst színű, nyolcágú csillagból és egy félholdból áll.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA
Forrás: Külhoni Magyar Sajtószolgálat

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap 2013  © Minden jog fenntartva.