A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Pázmaneum Polgári Társulás
A Pázmaneum Társulás gyűjtést szervez Kárpátalja megsegítésére
Külhoni civil szervezetek - 2015. április 22., szerda 22:00

A gyűjtés fő célja a nehéz helyzetben lévő családok és az egyedülálló idős emberek megsegítése Kárpátalján.
Mindennapos gondokkal küzdenek a kárpátaljai magyarok, ezért adománygyűjtésbe kezdünk, hogy a befolyt összegből az ottani családokat, magányos embereket tudjuk segíteni. Kérjük a katolikus egyházközségeket, civil szervezeteket, vállalkozókat, hogy segítsenek kezdeményezésünkben és lakóhelyükön hirdessék meg a gyűjtést. Adományainkat a Kárpátaljai Katolikus Karitásznak juttatjuk majd el.
A Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma 000-2015-009752 szám alatt engedélyezte a Pázmaneum Társulásnak, hogy országos adománygyűjtést szervezzen a kárpátaljai nehéz sorsú családok megsegítésére.
A gyűjtés 2015. október végéig tart, amelyet egy jótékonysági koncert előz majd meg.
Pénzadományaikat egy elkülönített számlaszámra várjuk:

 16137490/5200 OTP Banka Slovensko a.s.
IBAN: SK9052000000000016137490
Pénznem: EUR
CIF: 699512
A megjegyzés rovatba írják oda: „Kárpátalja”

Bővebb információ Karaffa Attilánál a +421-905-826-os telefonszámon, illetve az info@pazmaneum.com e-mail címen.

„Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.”
Kalkuttai Boldog Teréz

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA