A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Magyar Unitárius Egyház
SegédKezek kalákatábor a Nyikó mentén
Külhoni magyar egyházi szervezetek - 2015. július 6., hétfő 15:56

A Gondviselés Segélyszervezet és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE), idén negyedik kiírását szervezték meg a SegédKezek kalákatábornak.

          A 2015. június 22–28. között tartott önkéntes munkatábor helyszíne a Siménfalva községhez tartozó Nyikó menti falvak voltak, Tordátfalva központtal. A résztvevők elsősorban rászoruló idős személyeknek nyújtottak segítséget, illetve közösségi épületeknél (templom, közösségi ház, kultúrotthon) kalákáztak. A táborsorozat fő célja a rászorulók közvetlen segítése, ugyanakkor a közösségi szolidaritás évszázados hagyományának, a kalákáknak a népszerűsítése.

          A 45 résztvevő (14 és 28 év közötti ifjak) 16 különböző erdélyi településről érkezett a Nyikó mentére, ahol 7 településen, összesen 30 családnak segítettek a következő munkaterületeken: háztáji takarítás, favágás, kerítések festése, gyomlálás, szőnyegmosás, kaszálás és egyebek. A kalákatábor zárásaként áhítatot tartottunk, kiértékeltük a munkálatok eredményeit és a rendezvény egészét.

          A kalákatábor előzményei a kolozsvári unitárius középiskolás lányok 1943 és 1944 nyarán szervezett, három-három hetes kalákatáboraira nyúlnak vissza. Az akkori résztvevők székelyföldi falvakban nyújtottak segítséget kétkezi munkával a világháború frontjain harcoló vagy már elesett férfiak családjainak. Az elmúlt három évben újraindított sorozat eddigi helyszínei a Homoród mente és Erdővidék voltak.

          A kalákatábor támogatói: a Bethlen Gábor Alap, a Nemzeti Együttműködési Alap, a Magyar Unitárius Egyház, az Amerikai Egyesült Államokbeli Unitárius-Univerzalista Egyesület és a Tordátfalvi Unitárius Egyházközség.

 
 
A Gondviselés Segélyszervezet és az ODFIE elnöksége


Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA