A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség
Határtalanul táboroznak a magyar gyerekek
Nemzeti jelentőségű intézmények - 2015. augusztus 12., szerda 22:10

Dunaszerdahely. Közel 150 gyermeket táboroztat a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség a magyarországi Határtalanul program keretén belül a Budapest melletti Nagykovácsiban. Az augusztus 10. és 22. között két turnusban érkező felvidéki gyerekek együtt táboroznak vajdasági, erdélyi és magyarországi fiatalokkal.
A tábor elsődleges célja, hogy jelképes részvételi díj mellett egy közös nyári élményt kaphassanak a határ különböző oldalairól érkező magyar fiatalok, erősítve őket identitásukban és összmagyar összetartozásukban. A cserkészies keretek között megvalósuló tábor programját a Határtalanul táborok munkatársai adják, míg a cserkészek vezetik a táborozók csoportjait.
A tábor szervezői olyan programokkal készülnek mint a városismereti nyomozójáték Budapest belvárosában, sétahajózás Szentendrére, állatkerti látogatás vagy épp múzeumpedagógiai foglalkozások. A résztvevők megismerhetik a cserkészet sajátosságait, és megtapasztalhatják egyedi nevelési közegét is: kipróbálhatnak népi kézműves foglalkozásokat, teljesíthetnek ügyességi kalandpályát, lesznek táncházak, és nem maradnak el az esti tábortüzek sem. A tábor ideje alatt megrendeznek egy mini cserkésznapot is, ahol különféle programok közül választhatnak a gyerekek.
„Családi körülményeik miatt a legtöbb táborba érkező fiatalnak ez a tábor jelenti a nyári kirándulást, fontos tehát, hogy ez egy értékteremtő élmény legyen minden résztvevő számára, ahol nem csak új emlékekkel, de új barátságokkal is gazdagodnak. Örülünk, hogy a Határtalanul tábor által ismét sok felvidéki gyermeknek szerezhetünk pár fantasztikus napot” – közölte Csémi Szilárd, az SZMCS ügyvezető elnöke.
szmcs-p
 
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségről
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség 1990. március 11-én alakult újjá, azóta Szlovákia legnagyobb magyar ifjúságnevelő szervezetévé nőtte ki magát. A gyerekekkel és fiatalokkal heti szinten nevelőmunkát végző önkéntes szervezet jelenleg közel 1200 taggal működik. Évente több országos rendezvényt szerveznek, a cserkészcsapatokban pedig hónapról hónapra több száz gyermeknek teszik lehetővé, hogy játszva fejlődjenek. A szervezet idén ünnepli újjáalakulásának 25. évfordulóját, 2015-ben több eseményt is szerveznek e kapcsán.

1 csatolt kép
Határtalanul
Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA