A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Pázmaneum Polgári Társulás
Magyarul is olvashatók az adventi gondolatok
Külhoni civil szervezetek - 2015. november 30., hétfő 07:28

A Szlovák Püspöki Konferencia kezdeményezéseként immár harmadik alkalommal kaphatnak az érdeklődők adventben és karácsony ünnepén naponta egy-egy gondolatot villámpostaládájukba szlovák nyelven. Az idézetek azonban – az elmúlt évekhez hasonlóan – magyar nyelven is olvashatóak lesznek a projekt hivatalos honlapján, az advent.kbs.sk címen. Idén az irgalmasság témáját központba helyező gondolatok segíthetnek jól felkészülni karácsonyra és átélni azt. A téma választását a Ferenc pápa által meghirdetett Irgalmasság rendkívüli szentéve ihlette, amely 2015. december 8-tól 2016. november 20-ig tart.
Két évvel ezelőtt a szlovákiai püspökök gondolatait olvashatták az adventi és karácsonyi időben azok, akik követték a püspöki konferencia kezdeményezését. Múlt évben Szent II. János Páltól kölcsönzött idézetek segítettek jobban felkészülni Jézus Krisztus születésének ünnepére. Ezen kívül 2014-ben, nagyböjt idején Ferenc pápa gondolatai segíthették az érdeklődőket a lelki elmélyülésben a „Böjt Ferenc pápával” elnevezésű kezdeményezésbe bekapcsolódva. 2015 nagyböjtében, a még tartó Istennek szentelt életű személyek évében szerzetes szentektől olvashattak az érdeklődők egy-egy értékes gondolatot. Tizenötezer körüli a száma azoknak, akik villámpostaládájukban naponta újabb idézetet találtak a projekt keretén belül, de a média további szálain keresztül is sok emberhez jutottak el a lelki elmélyülést segíteni kívánó, alaposan összeválogatott gondolatok szlovák és magyar nyelven egyaránt.
Minden jó szándékú érdeklődő figyelmébe ajánljuk a november 29-én, advent első vasárnapján induló újabb idézet-sorozatot, amelyben találunk majd részleteket különféle enciklikákból, Szent Fausztina nővér Naplójából, Ferenc pápától, például egy iraki menekülttáborba intézett telefonos üzenetéből, illetve további forrásokból merítve. A napi gondolatokat magyar nyelven a pozsonyi magyar katolikus közösség honlapján (http://pozsonyikatolikusok.sk/index.php/hirek/498-napi-gondolat-advent-2015) is megtalálják.
TK KBS / Molnár Tamás

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA