A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége
Az aradi vértanúk emléke előtt tisztelegtünk
MÁÉRT - 2016. október 6., csütörtök 15:41

A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közössége az aradi vértanúk tiszteletére rendezett megemlékezést és ültetett emlékfát az országos szervezet bellyei székházának udvarán.
Az aradi vértanúkat a szabadságharc bukása után, 1849. október 6-án végezték ki, a bécsi forradalom és Theodor Baillet von Latour császári hadügyminiszter meggyilkolásának első évfordulóján. Azóta a forradalom és szabadságharc vérbefojtásának gyásznapjaként emlékezünk október 6-ára.
A Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének az esemény 167. évfordulóján rendezett megemlékezésén Jankovics Róbert, a HMDK ügyvezető elnöke, a horvátországi magyarság parlamenti képviselője beszédében elmondta, hogy az aradi vértanúk egyikének, Damjanich Jánosnak, aki a horvát határőrvidéken, Stazán született, 2012-ben a magyar kormány külügyminisztériumának támogatásával egy márvány emlékművet állíttattak a szülőháza mellé, és minden évben koszorút helyeznek el rajta.
- A szervezet vezetősége fontosnak tartotta azt is, hogy itt, ahol a tömbmagyarság él, legyen egy olyan hely, ahol minden évben összegyűlhetünk és tiszteleghetünk az aradi mártírok emléke előtt. E faültetésnek a célja egy olyan élő, az élet folytonosságát hordozó emlék állítása, mely hosszú éveken át őrzi és emlékezteti a jövő generációit a vértanúk önfeláldozásának semmi máshoz nem hasonlítható dicsőségére – mondta Jankovics Róbert.
A beszédet követően elültették az emlékfát, majd koszorút helyeztek el, és 13 gyertyát gyújtottak meg.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA