A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Jobb megélhetést, több pénzt a családoknak – minimálbér-emelést, adókedvezményt és rezsicsökkentést kezdeményez az RMDSZ
MÁÉRT - 2016. november 2., szerda 15:44

„A Szövetség kiemelten foglalkozik a családok anyagi gondjainak megoldásával. Arra törekszik, hogy minél jobb megélhetést biztosítson számukra, legyen szó fiatal családalapítókról vagy nagycsaládosokról” – jelentette ki Miklós Zoltán Kovászna megyei szenátorjelölt szerdán, november 2-án. Hozzátette: „nem engedhetjük, hogy közösségünk tagjai nélkülözzenek. Mindazok, akik gyermeket vállalnak, itthon, Erdélyben élik le az életüket, és szintén itt tervezik idős korukat, biztos anyagi helyzetet érdemelnek.”
„Az anyagi biztonság kérdése mindig kiemelt helyen szerepelt az RMDSZ törekvései között, hiszen olyan Erdély megépítését tűztük ki célul, ahol a közösség jogai mellett a családok jóléte is biztosított, elegendő munkahely van, a gyermeknevelés nem teher, és az idős kor biztonságát sem fenyegeti veszély” – fogalmazott a szenátorjelölt. A Szövetség olyan adózást szorgalmaz, ahol a dolgozó családok a gyermekek számával arányosan növekvő jövedelemadó-kedvezményben részesülnek: ez a jelenlegi 16 százalékos adóból két gyermek után 4, három gyermek után 6, négy vagy több gyermek után 8 százalékos csökkentést jelentene, azaz a nagycsaládosok esetében felére csökkenhetne a befizetett összeg. Egy ilyen intézkedés 155.000 magyar családot érintene, de a gyermekvállalási kedvet is növelné.
Miklós Zoltán rámutatott: a magas rezsiköltségek is gondot okozhatnak a családok nagy részének, ezért csökkenteni kell a költségek áfáját, ahogyan azt a Szövetség a víz áfájának csökkentése esetében is elérte, amely kezdeményezésére 20 százalékról 9 százalékra esett. Ez a magyar családok közül 477 ezernek jelentene több megtakarítást, több pénzt a családi kasszába, amelyet gyermeknevelésre, közös programokra, családi befektetésekre fordíthatnak.
„Az erdélyi magyarok közül ma sokan a szegénység kockázatával élnek – több mint 250 ezer magyar embernek kell megélnie a minimálbérből, amelyből sokszor csak annyira telik, hogy egyik hónapról a másikra fenntartsák családjukat, rendezzenek minden költséget. A tisztességes munkát meg kell becsülni, ezek a dolgozó emberek többet érdemelnek” – hangsúlyozta a szenátorjelölt. Megoldásként rámutatott, hogy a Szövetség a minimálbér jelentős emeléséért harcol, hogy 4 év alatt 1250 lejről 2000 lejre növelje a kormány az összeget, így rengeteg családfő válláról vennék le az anyagi gondok terhét, és emellett a fiataloknak is érdemes lesz itthon maradniuk, a szülőföldjükön, családjuk közelében munkát vállalniuk.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA