A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

Biró Zsolt MPP elnök, képviselőjelölt beszéde. Elhangzott a Maros megyei kampánynyitón.

Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!

Az összefogás jelöltjeként állok ma itt és mondom: az összefogásnak nincs alternatívája. Mielőtt bárki is közhelyek puffogtatásával vádolna, nézzünk körül ma, vagy tekintsünk vissza történelmünkre, legfőképp az elmúlt 100 évre. Látni fogjuk, hogy közösségi sorsunk kereke mindig úgy fordul, hogy amikor elkényelmesednénk, elsatnyulnánk, emlékeztetnek bennünket a történések: csak magunkra számíthatunk. Ez is közhelynek tűnik ugye? Mint ahogy az a megállapítás is, hogy a mi igazságunkat elsősorban mi értjük, és rajtunk kívül más nem képviseli.
Mindig voltak szirénhangok, amelyek hamiskás mosoly kíséretében ennek ellenkezőjéről akartak, akarnak meggyőzni bennünket. Az ő hangjuk hirdette azt, hogy nem fontos a nemzetiségünk, nem fontosak azok a célkitűzések, amelyek a megmaradásunkhoz kellenek, mert a problémáink közösek.
Pedig ez nem így van.
Mert igaz ugyan, hogy gazdasági szempontból, a hétköznapok jólétének szempontjából ugyanazt akarjuk, de számunkra a nagyobb fizetés, a hosszabb autópálya, vagy a korszerűbb kórházak, akkor értékelődnek fel, ha azokat az állásokat magyar ember is betölthetik, ha az autópályák kilométereinek gyarapodásával arányosan nem csökken az azon közlekedő magyar emberek arány, vagy nem csak a külföldről hazalátogató gyerekeink száguldoznak rajta miközben a korszerű korházban nincs, aki magyarul szóljon szüleinkhez.
Mi azt szeretnénk, ha a fejlesztési tervek úgy készülnének, hogy az a mi régiónk és ezáltal a mi közösségünk szempontjából is előnyös legyen. Azt szeretnénk, ha az észak-erdélyi autópálya újabb és újabb újratervezése ne mindig a mi kárunkra történne, az szeretnénk, hogy Székelyföld és benne Maros megye kiemelt helyet kapjon a fejlesztési és beruházási tervek között.
És végül, de nem utolsó sorban azt szeretnénk, ha iskoláinkat, egyházainkat és javainkat nem kellene újra és újra megvédenünk az államtól. Megvédenünk Bukaresttől. Ugye mennyire egyszerű és mennyire nyilvánvaló mindez számunkra. Mi tudjuk mit jelent az, amit az óriásplakátra írtunk. De mások, leginkább azok, akik az említett szirénhangokkal hitegettek, most farkast kiáltanak.
Az utóbbi napok történései pontosan mutatják, hogy nem lehetünk sem tunyák, sem kiábrándultak. Legfőképpen nem lehetünk érdektelenek, mert a mi bőrünkre megy a játék! Számunkra világos, hogy még nem jött el az ideje a megnyugvásnak. Minden nap egy kicsit erősebbek, egy kicsit kitartóbbak és egy kicsit többek kell legyünk, mint amennyit szakmánk, munkánk megkövetel. Ma mindannyian egy kicsit Tamási Zsoltok kell legyünk. Olyan emberek, akik tudjuk, hogy mit miért teszünk és mit miért vállalunk, és ha kell hajlandóak vagyunk többet is vállalni. Mert szolidaritásunk jeléül azonosulhatunk a II. Rákóczi Ferenc Római- Katolikus Gimnázium igazgatójával, de a hétköznapok küzdelmében is jó volna, ha minél többen követnénk Tamási Zsolt példáját.
Tisztelt hölgyeim és uraim,
Marosvásárhelyen éppen az anyanyelvű oktatásért való kiállás eredményeként jött össze 100 ezer ember. 1990. február 10-én jogainkat, nemzeti identitásunk védelmét, az anyanyelvű oktatás szavatolását kértük békésen, kezünkben könyvvel és égő gyertyával.
Ez a mi hivatkozási alapunk közel 100 évvel a gyulafehérvári nagygyűlés után.  1918. december elsején, Gyulafehérváron 100 ezer ember jelenlétében elfogadtak egy határozat. 1990-ben Marosvásárhelyen 100 ember kérte azt számon! 100 év után ennek kell érvényt szereznünk! Ez a mi feladatunk, ez a most felálló új csapat legnagyobb feladata!
Hölgyei és uraim,
Maros megyében kipróbáltuk a versenyt is, amikor úgy gondoltuk, hogy másként nem megy, mások pedig úgy gondolták, hogy így is menni fog. Nem így van. Bizony nem így! Maroskeresztúron 1 (egyetlen) szavazattal nyert az összefogás jelöltje júniusban. A megyében kettővel lett több magyar tanácsosunk, mint korábban volt. A számok is alátámasztják politikánk helyességét és örömmel állapíthatjuk meg, hogy mára kinőttünk a gyermekbetegségből, a nagytestvér is túl van a kamaszkori lázadáson. Felnőttként 26 - 27 éves fejjel tudja az ember, hogy a kistestvér nem az ő kárára gyarapodik, és egy 8 éves gyerek is már sokkal inkább azt érzi, hogy a bátyja megvédi őt, ha kell. Így van ez egy családban és a család akkor erős, akkor sebezhetetlen, ha együtt van!
Ahogy a családban mindenkinek megvan a szerepe, éppúgy egy csapatban is mindenkinek meg van a szerepe, és engedjék meg, hogy ezúton megemlítsem azokat is, akik ma ezt a mi jelöltcsapatunkat erősítik, ha nem is mindig a pályán, hanem a kispadon, vagy nem a reflektorfényben a színpadon, hanem a színfalak mögött, de nélkülük nincs csapat.
Nincs csapat Soós Zoltán és Kozma Mónika nélkül, vagy Hamar Alpár Benjamin és Tubák Nimród nélkül, mint ahogy nincs csapat a most leköszönő honatyák nélkül sem. És végül, mondhatnám méltatlanul a végén, hiszen a kampánystáb, az önkéntesek, a mi talpasaink, akik nélkül nem tudjuk győzelemre vinni a csapatot december 11-én – nekik kérek egy nagy tapsot! Köszönöm, hogy meghallgattak.

Marosvásárhely, 2016. november 7.

Biró Zsolt,
a Magyar Polgári Párt elnöke