A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Kovács Péter: a külföldön élők akkor térnek haza, ha Erdélyt fejlesztjük!
MÁÉRT - 2016. november 23., szerda 19:17

„Ami jó Erdélynek, az jó az egész országnak és jó a kényszerűségből kitelepült, ideiglenesen külföldön élő állampolgároknak is. Olyan Erdélyt akarunk építeni, ahol jó élni, ahol biztonságban tudjuk családjaink, ahol nincsenek veszélyben jogaink és javaink, ahová a jobb megélhetésért külföldre települtek is visszatérhetnek és megtalálhatják számításaikat” – hangsúlyozta Kovács Péter ügyvezető elnök külföldi szavazókörzetében induló szenátorjelölti minőségében szerdán egy rádiós vitaműsorban.
Szerinte legtöbben a munkahelyek hiánya, a nem megfelelő oktatási rendszer, az alulfizetettség miatt választják a külföldön való boldogulást, éppen ezért az RMDSZ választási programjában konkrét tervekkel ezeknek a problémáknak a megoldását sürgeti.
„Azért, hogy a családok itthon tervezzék jövőjüket, hogy életük könnyebb legyen, a gyermekek számával arányosan növekvő jövedelemadó-kedvezményt javasolunk számukra, emellett azt is kezdeményezzük, hogy valamennyi közköltség áfáját 20%-ról 9%-ra csökkentsék, ahogyan azt javaslatunkra a víz áfájával is tették. Nyugdíj és minimálbér-emelésre is szükség van, mint ahogyan több szakiskolára, a tanulók tehermentesítésére, a fiatal vállalkozók támogatására is” – vázolta a Szövetség prioritásait Kovács Péter.
Az ügyvezető elnök kitért azon román közösségek helyzetére is, amelyek történelmileg élnek az ország határain kívül. Elmondta, a román kormány illetékes szervei azt kellene tegyék, amit az RMDSZ és a mindenkori magyar kormány partnerségben tesznek a határon kívül élő magyarokért, kiemelten a szórványért. „Mi a helyi kezdeményezések és törekvések felkarolásával lehetőséget teremtenünk arra, hogy megélhessék magyarságukat, hozzáférjenek az anyanyelvű oktatáshoz és kultúrához, gyakorolhassák a vallásukat” – emelte ki a politikus.
Mint ismeretes, az RMDSZ minden választókerületben teljes listával indul a parlamenti választáson, külön figyelmet fordítanak a kényszerűségből külföldre költözött magyarok megszólítására is. A külföldi szavazókörzetben indulók képviselőjelölt-listáját Magyari Tivadar oktatásért felelős ügyvezető alelnök vezeti, őt követi Kinizsi Zoltán, az RMDSZ Kolozsvári Szervezetének alelnöke. Az RMDSZ szenátori jelöltlistájának első két helyén Kovács Péter ügyvezető elnök és Laczikó Enikő, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának államtitkára áll a külföldi szavazókörzetben. 
A külföldön élő, bejelentett lakhellyel rendelkező román állampolgárok a diplomáciai képviseleteken adhatják le voksukat, azok pedig, akik előzetesen regisztráltak, levélben szavazhatnak.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA