A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
RMDSZ: valótlanságot állít a minisztérium, Románia eredményei romlottak a PISA- jelentésben
MÁÉRT - 2016. december 7., szerda 16:10

„A frissen publikált PISA-jelentés kapcsán az oktatási teljesítmény javulására helyezi a hangsúlyt az Oktatási Minisztérium diadalittas közleménye. A valóság ezzel szemben az, hogy a 14-15-16 éves diákok matematikai, szövegértési és természettudományokkal kapcsolatos készségeit felmérő nemzetközi teszten Románia a 2012-es eredményekhez képest mindhárom területen rontott, így ezzel a teljesítménnyel továbbra is a legrosszabb a régióban, egyedül Moldovát előzzük meg, még Bulgária is előttünk van.” – adott hangot felháborodásának szerda délután Szabó Ödön parlamenti képviselőjelölt, az RMDSZ oktatásügyi szakembere.
Szerinte különösen aggasztó – és ezt a közlemény is elismeri – hogy a romániai tanulók közel háromnegyede (73,6%) nem, vagy éppen csak eléri az ismeretek minimális szintjét, és alig 0,7% teljesít kiemelkedően. Mindezért nem elsősorban a tanulók és a pedagógusok hibásak, hanem a rosszul felépített, jelenlegi oktatási rendszer – véli a szakpolitikus.
„A minisztériumnak nem az a dolga, hogy megszépítse a valóságot, hanem az, hogy szembenézzen vele. Mindez ismételten megerősít bennünket abban, hogy jó úton járunk, amikor programunkban az oktatás fejlesztésére helyezzük a hangsúlyt” – mondta, majd emlékeztetett: az oktatás minőségi fejlesztése, a minőség forradalma folyamatos erőfeszítést igényel – különben csökken a versenyképesség, nem tudunk lépést tartani az új technológiákkal és csökken az ország, a közösség megtartó képessége is.
„Az RMDSZ ezért tartja fontosnak, programjában ezért kezeli kiemelt helyen a minőségi, gyermekközpontú oktatás feltételeinek megteremtését. Ezért  kell eltörölni a házi feladatot, ezért kell kevesebb legyen a tananyag, erősebb a szakoktatás, ezért kell több figyelmet kapjanak gyermekeink és nagyobb megbecsülést tanáraink.” – nyomatékosított Szabó Ödön.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA