A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Romániai Magyar Demokrata Szövetség
Állásfoglalás a Kolozs megyei beiskolázás ügyében
MÁÉRT - 2017. január 26., csütörtök 20:39

Az RMDSZ által kezdeményezett kulturális autonómia lényege pont az, hogy saját ügyeinkről mi dönthessünk. A Szövetség megteremtette annak a feltételeit, hogy a magyar iskolák döntsenek a kolozsvári beiskolázási számokról. Nem sikerült közös döntést hozni, ezáltal lemondtak erről a hatáskörről, így ez átszállt a román vezetőségű tanfelügyelőséghez.
Az elmúlt napokban számos fórumon és a médiában is téma volt a kolozsvári oktatás, a magyar iskolák helyzete. Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete ezért tartja fontosnak, hogy mint ahogyan azt ma is tette a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban zajló egyeztetésen, tisztázza a téma kapcsán fennálló kérdéseket, részletesen is tájékoztasson.
Két héttel ezelőtt az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezete a főtanfelügyelőséggel és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével közös sajtótájékoztatót tartott a beiskolázás kérdésében. Ekkor elhangzott, hogy hosszú távú stratégiára van szükség, nem kezelhetjük évről évre tűzoltó módszerekkel a magyar iskolák jövőjét. Az akkori sajtótájékoztató apropóját a 2017-2018-as beiskolázási terv kapcsán tartott találkozók adták. Mi egy olyan testület létrehozását javasoltuk, amely hosszútávon fenntartható oktatási stratégiát dolgozna ki a Kolozs megyei magyar oktatás számára: az egyeztetésbe bevonnánk az iskolák vezetőit, a főtanfelügyelőség munkatársait, az egyházak képviselőit, valamint szakembereket is.
A gyereklétszámra vonatkozó adatokat 4-5 évre előre lehet látni, ennek függvényében kell kivizsgálnunk a helyzetet és arra törekednünk, hogy minden magyar gyermek az otthonához legközelebbi intézményben tanulhasson magyar nyelven. Egy ilyen stratégia abban is segítségünkre lesz, hogy elkerüljük az évről évre visszatérő kellemetlen helyzeteket, ugyanakkor a magyar oktatás minőségének a javítását is segíti.
Amikor először egyeztettünk a beiskolázási kérdésről a főtanfelügyelővel, Valentin Cuibusszal, arról tájékoztatott bennünket, hogy négy kilencedikes és öt ötödikes osztályt akar megszűntetni a gyermeklétszám csökkenés miatt. Ekkor sikerült elérni, hogy ez a szám ötödik osztályban csak egy, illetve kilencedikben csak kettő legyen.
 
Abban is sikerült megegyeznünk, hogy mivel jövőre negyven gyermekkel emelkedik a gyermeklétszám, megpróbáljuk a 2018-2019-es tanévben korrigálni a helyzetet, és újabb osztályokat beindítani.
Továbbá arról egyeztettünk, hogy a vidéki településeken nem szüntetnek meg osztályokat, erre a törvény lehetőséget ad, hiszen egyetlen iskola lévén román osztályokba kényszerítenénk a gyermekeket.
Abban is döntés született a főtanfelügyelővel, hogy Kolozsvár negyedeiben nem vágunk ötödikeket, mert külön közigazgatási egységekként kezelhetjük a lakótelepeket – ha például a Dónát-negyedben megszüntetjük az ötödik osztályt, nagy eséllyel az ottani gyermekek nem a belvárosban egy magyar iskolában, sokkal inkább egy ottani román tagozatra iratkoznak.
Abban is megegyeztünk, hogy mivel nagy igény volt a szakosztályok elindítására, ami meg is történt, nem fogunk szakosztályokat sem megszüntetni, illetve, hogy ötödik és kilencedik osztályt ugyanabból az intézményből nem vágunk.
Amikor összehívtuk az érintett iskolaigazgatókat, arra kértük őket, egyezzenek meg egymás között, a fennálló problémát közösen oldják meg. Ez a próbálkozás nem járt sikerrel, végezetül az iskolák képviselői – többek között a Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatónője is – aláírták azt a dokumentumot, amely szerint a döntés joga javaslattétel nélkül átkerül a tanfelügyelőség hatáskörébe.
A közép- és hosszú távú stratégiai kérdéseket az oktatás szereplői kell hogy meghozzák, mi ebben segítségükre kívánunk lenni bármikor.
 
Csoma Botond, Az RMDSZ Kolozs Megyei Szervezetének elnöke

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA