A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Ítélethalasztás a partiumi zászló perében
MÁÉRT - 2017. január 31., kedd 18:11

Január 16-án tájékoztatta a nyilvánosságot Tőkés László EP-képviselő ügyvédje, dr. Kincses Előd a nagyváradi európai parlamenti iroda erkélyére kitűzött és a helyi önkormányzat által megtámadott magyar közösségi szimbólumok (székely és partiumi zászlók) ügyének állásáról.
A székely zászló levételét előíró közigazgatási határozat jogerőre emelkedett, Romániában már nincsenek jogorvoslati lehetőségek, ezért az EP-képviselő az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A strasbourgi magas instancia rendkívül túlterhelt, ennek ellenére befogadta és tárgyalásra alkalmasnak találta a múlt esztendő végén a keresetet, de egyelőre nem tudni, mikor kerülhet erre sor.
Alapfokon a partiumi zászlót is reklámhordozónak, ebből adódóan pedig kifüggesztését törvénytelennek, illetve engedélykötelesnek ítélte a Nagyváradi Bíróság. Tőkés László fellebbezését aznap tárgyalta a Bihar Megyei Törvényszék, ítélethirdetést január 30-ára ígértek. Tegnap azonban az ítélethirdetés február 6-ra való halasztásáról szóló információ jelent meg az igazságügyi minisztérium honlapján a 284/271/2016-os számmal regisztrált dosszié kapcsán.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA