A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Az erdélyi magyarság vezetői álljanak a jó oldalra!
MÁÉRT - 2017. február 3., péntek 13:11

Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, az Erdélyi Magyar Néppárt védnöke február 3-i sajtótájékoztatóján aktuális politikai kérdések mentén fejtette ki álláspontját, véleményét.
Elöljáróban megemlékezett a vasárnap elhunyt, szerdán örök nyugalomra helyezette egykori temesvári eszme- és küzdőtársáról, Borbély Imréről. „Kegyelettel és elismeréssel hajtunk fejet a napokban távozott temesvári szabadságharcos, volt parlamenti képviselő emléke előtt, aki a Temesvár Társaság tagjaként 1990 márciusában egyik kezdeményezője volt a romániai politikai és társadalmi közélet megtisztulását szorgalmazó Temesvári Kiáltvány 8. pontjának, és egyik értelmi szerzője az erdélyi magyar önrendelkezést kimondó Kolozsvári Nyilatkozatnak” – fogalmazott mai állásfoglalásában. Az újságíróknak elmondta: természetesnek és fontosnak tartotta, hogy személyesen is megadja a végtisztességet Borbély Imrének, ezért Brüsszelből Temesvárra utazott szerdán. Ily módon nem lehetett ott azon a csütörtöki vitán – bár annak egyik szorgalmazója volt –, ami az Európai Parlamentben zajlott a Romániában előállt politikai válságról.
Az Állásfoglalás a demokratikus rendszerváltás és a nemzeti önrendelkezés ügyében című nyilatkozatban Tőkés László kifejti: „Borbély Imre szellemi-politikai öröksége szellemében kell felemelnünk a szavunkat ezekben a napokban az országunkban zajló kommunista visszarendeződés ellen. Sajnálatos és szégyenletes, hogy ebben a tekintetben az erdélyi magyarság parlamenti képviseletét kisajátító RMDSZ-re nem számíthatunk. A Fidesz–KDNP hathatós támogatásával a román törvényhozásba jutott politikai szervezetünk ugyanis mind a demokratikus rendszerváltozás, mind a nemzeti önrendelkezés korszakos politikai célkitűzéseit megtagadva azzal a posztkommunista Szociáldemokrata Párttal vállal cinkosságot, amelynek kormánya rövid egyhónapos országlása idején jóformán hadat üzent a demokráciának, a jogállamiságnak és az igazságszolgáltatásnak, és a minap elfogadott büntetőjogi kormányrendeletével, valamint közkegyelmi törvénytervezetével – méltán – fordította maga ellen a hazai és nemzetközi polgári és politikai közvéleményt, nem kevésbé pedig országunk és a demokratikus világ mértékadó közintézményeit, illetve fórumait.”
Az EMNT elnöke úgy értékelte, hogy az 1989 utáni legkiterjedtebb romániai utcai megmozdulások az RMDSZ ellen is szólnak mindaddig, amíg a szövetség támogatja a kormányt, a kormánypártokat, és nem hajlandó egyértelműen elítélni a tüntetések okát képező sürgősségi kormányrendeletet és törvénytervezetet. „Ne rántsák magukkal a magyar közösséget egy olyan politikába, amely a magyarság érdekei ellen szól! Az RMDSZ-nek fel kell hagynia a korrupt politika hallgatólagos támogatásával” – jelentette ki a sajtótájékoztatón. Hozzátette: amikor kimegy az utcára, és látja a tüntetőket, magyarként szégyelli magát az RMDSZ helytelen viszonyulása miatt. Szerinte a szövetségnek a korrupcióval kapcsolatos álláspontját tükrözi az a tény is, hogy minap az RMDSZ kitüntette a korrupciós bűncselekmények miatt elítélt volt szenátorát. Úgy vélte: nem lehet, hogy a szövetség ugyanúgy díjazza Olosz Gergelyt, mint a „nemzeti közszolgálat apostolát”, Böjte Csaba ferences szerzetest. Leszögezte: az EMNT és az EMNP a jó oldalon, a korrupcióellenesség barikádján áll.
Tőkés László azt is sérelmezte, hogy Klaus Iohannis román államelnök Strasbourgban példaértékűnek mondta Bukarest kisebbségpolitikáját, és ezt az RMDSZ reprezentatív testületei szó nélkül hagyták. A román államfő kijelentéséről elmondta: „Az erdélyi magyar nemzeti közösség nevében határozottan vissza kell utasítanunk ezt a szemenszedett hazugságot. Különösképpen megbotránkoztató annak a szájából hallani ezt, akinek német-szász közössége valóságos etnikai tisztogatás áldozatává vált Erdélyben.”
Az EMNT elnöke a továbbiakban kitért a Gyergyószéki Székely Tanácsnak ama törekvésére, hogy polgári kezdeményezésként nyújtsák be a parlamentben Székelyföld autonómiastatútumának tervezetét. Reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség erre, mert az RMDSZ törvényhozói maguk nyújtják be a román parlamentben az erdélyi magyarság önrendelkezését minden szinten kodifikáló statútumokat. Dacolva azzal, hogy a román politikai osztály „zsigeri autonómiaellenességet” tanúsít.
Tőkés László végül az RMDSZ-es jóváhagyással és asszisztenciával tervezett erdélyi és partiumi iskola-összevonások ellen emelt szót, amelyek szűkítik a magyar ifjúság anyanyelven történő képzésének lehetőségeit.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA