A Külhoni Magyar Sajtószolgálatról

A Külhoni Magyar Sajtószolgálat (KMS) a külhoni magyarság politikai, társadalmi, egyházi, kulturális és civil szervezeteinek közleményeit, állásfoglalásait adja közre. A szó szerint továbbított szövegekért minden esetben a közlő a felelős.

A KMS a Médiszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által létrehozott és működtetett olyan térítésmentes közzétételi támogatási forma, amelynek célja, hogy a külhoni, magyar nyelvű, magyar nemzettudatot erősítő, a magyar kulturális örökséget védő szervezetek a tevékenységükkel, illetve a tevékenységük céljával összhangban álló közérdekű közleményeiket rövid időn belül nyilvánosságra hozzák.

A sajtószolgálat az MTVA Kós Károly Kollégiumának szellemi védnöksége alatt, az MTVA gyártásában készül el annak érdekében, hogy megteremtse a magyarság közös információs terét, amelyben a külhoni magyarok életét meghatározó és formáló szervezetek a saját, általánosabb érdeklődésre számot tartó közleményeiket, híreiket, állásfoglalásaikat, megoszthatják a világ magyarságával – az anyaországi, a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő magyarokkal egyaránt. A KMS partnereinek kiemelkedő hírértékű közleményei a közmédia hírkiadásában is megjelennek a különböző hírügynökségi, rádiós, televíziós és online hírplatformokon feldolgozott hírek formájában.

A KMS-beadói jogosultságot az MTVA az internetes felület használatához szükséges jelszó átadásával igazolja vissza. A jelszó visszavonásáig érvényes.


Tőkés László EMNT-elnök sajtóirodája
Nem a magyaroktól és nem az autonómiától, hanem a korrupciótól kell megvédeni Romániát
MÁÉRT - 2017. február 14., kedd 13:03

A tavalyi választások óta nem sokáig kellett várni arra, hogy a szocialista-liberális kormánypártok újra előhúzzák a „magyar kártyát”, és a felelősséget magukról elhárítva ismét „magyarveszéllyel” riogassák Románia utcára vonuló, a mindenen eláradó korrupció ellen tiltakozó népét – erről szólt Tőkés László erdélyi képviselő tegnap este az Európai Parlament strasbourgi plenárisán. Miután a kormányellenes tüntetések előző időszakában Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt elnöke, Adrian Ţuţuianu és Nicolae Şerban parlamenti bizottsági elnökök, valamint Gabriela Firea bukaresti főpolgármester már kellőképpen elhintették a közvéleményben a „magyar revizionizmus” és az ország békéjét, stabilitását, területi épségét veszélyeztető „külső beavatkozás” gyanúját – hogy a kormánypárti sajtó erre irányuló, gátlástalan ellenséges propagandájáról ne is beszéljünk –, legutóbb a Román Akadémia közel száz tagja lépett a hivatalos országféltők sorába, akik Románia népéhez és a Román Állam intézményeihez intézett, drámai hangú Felhívásukban – egyebek mellett – egyenesen az alkotmányellenesnek titulált regionalizációtól és az „etnikai alapú enklávék létrehozására irányuló törekvésektől” kívánják megvédeni országunk identitását, szuverenitását és nemzeti egységét.
Az erdélyi magyarok együtt éreznek és együtt tartanak a korrupciót legalizálni akaró kormány ellen tüntető román polgártársaikkal – jelentette ki erdélyi képviselőnk, akinek megítélése szerint a bizalmi szavazáson részt vevő RMDSZ-es parlamenti képviselőknek is ugyanezt kellett volna kifejezésre juttatniuk szavazataikkal. De úgy látszik, hogy ők még mindig inkább a korrupt kormánnyal, illetve kormánypártokkal, semmint a forradalmi idők nemzeti kiállását idéző tiltakozók százezreivel tartanak.
Tőkés László felszólalásában a Ceau?escu-diktatúra elleni, 1989-es román–magyar összefogáshoz hasonlította a posztkommunista rezsimmel szembeni mostani egységet. „Nem a magyaroktól és nem az autonómiától, hanem a korrupciótól kell megvédeni Romániát!” – ezekkel a szavakkal zárta beszédét.
Örvendetes hír, hogy időközben a Román Akadémia sajtóközleményben határolódott el az ellenséges szociáldemokrata propagandakampány által ihletett felhívástól, melynek egyik kezdeményezője Ioan-Aurel Pop, a kolozsvári Babe?-Bolyai Tudományegyetem rektora volt. A kétes dokumentumtól szintén elhatárolta magát Mircea Dumitru, a Bukaresti Egyetem rektora, volt tanügyminiszter, aki személyes nyilatkozatában „egyértelműen a korrupció, valamint azon politikusok és közéleti emberek ellen foglalt állást, akik a jogrendet veszélyeztetik”.

Kérjük felhasználóinkat, hogy a Külhoni Magyar Sajtószolgálat anyagait minden esetben KMS jelzéssel használják fel.
Az MTVA szó szerint, minden változtatás nélkül továbbítja a KMS-be beadott közleményeket, a szövegekért minden esetben a közleményben jelzett közlő a felelős.
(c) Copyright MTVA